Esküvő

7 + 1 esküvői programjavaslat a táncparketten kívül

Egy esküvő menetrendje általában sűrű, hiszen a szertartás, a fotózkodás és a vacsora viszonylag szorosan követik egymást. Vacsora után azonban rendszerint elkezdődik a buli, egyben az este lazább, kötetlenebb része. Szerencsére rengeteg kreatív és szórakoztató programlehetőség érhető el, amivel ilyen esetben le tudjuk foglalni a vendégeket. Az alábbiakban Tranker Balázs ceremóniamester gyűjtötte össze a legjobb ötleteket.

1. Vendégkönyv

A klasszikus vendégkönyv ma is népszerű, hiszen remek emléket jelent a pár számára. A vendégek leírhatják jókívánságaikat, megoszthatják legszebb közös emléküket a párral, de házassági jótanácsokkal is szolgálhatnak. "Ha egy kis extrát szeretnénk, választhatunk egyedi megoldásokat is, mint például, hogy a vendégek kártyákra írják fel ezeket az üzeneteket, amit bedobnak egy dobozba, a pár pedig később, egy-egy nehéz napot követően kihúz egy kártyát, és közösen elolvassák, felidézve az esküvőjük napjának pillanatiat és a közösen megélt boldogságot." - tanácsolja Tranker Balázs, ceremóniamester, a Ceremóniamester Szövetség tagja.

2. Ujjlenyomatfa

Ez a kreatív megoldás egyfajta művészeti alkotás is, amely a vendégek ujjlenyomataival és aláírásaival készül. Adott egy vászon, amire egy fa van felfestve, de annak csak az ágai vannak meg; az egyes ujjlenyomatok fogják alkotni a fa leveleit, melyet a vendégek különféle színű festékbe mártott ujjukkal fognak megalkotni. Az így készült végeredmény egyedi és esztétikus, kitűnő dísze lehet a pár közös otthonának.

3. Szelfibox

“Az egyik legnépszerűbb és legtöbbek által kedvelt programlehetőséget még mindig a szelfibox jelenti” - meséli Balázs. “Amelyik esküvőn megjelenik, ott szinte egymást érik a fotózkodásra érkező társaságok” - teszi hozzá. A különböző hátterek és vicces kiegészítők (pl. kalapok, szemüvegek, parókák, bajuszok, partykellékek) még tovább tudják fokozni a hangulatot. Érdemes a vendégkönyvvel kombinálni, és megkérni a vendégeket, hogy az elkészült képekből ragasszanak be emlékként egy példányt.

4. Polaroid fényképezőgép

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A szelfiboxhoz hasonlóan itt is azonnali, kézzel fogható emléket kapnak azok, akik használják, viszont a polaroid fényképezőgépeknek megvan az az előnyük, hogy nincsenek helyhez kötve, így gyakorlatilag bárhol tudjuk őket használni.

5. 360°-os szelfigép

Ez az eszköz annyiban más, mint a szelfibox, hogy egy videót készít azokról, akik részt vesznek - 360°-ban, 2-3 teljes kört téve a középen állók körül. Az elkészült videót e-mailben vagy QR kód alapján továbbítja, így azt akár azonnal posztolhatjuk a közösségi médiában!

6. Telefonos vendégkönyv, avagy hangrögzítő

Egy vintage stílusú telefon, amelybe a vendégek hangüzeneteket hagyhatnak az ifjú pár számára, igazán egyedi emlék lehet. Később a pár visszahallgathatja a vicces és megható üzeneteket.

7. Italkóstoló

A vacsora után szervezett italkóstoló igazán különleges élmény lehet a vendégeknek. Különféle izgalmas röviditalok, pl. whiskey, rum, gin, de akár koktélok, borok vagy kézműves sörök is lehetnek ennek a főszereplői. Ha esetleg van olyan ital, melyet a pár szívesen fogyaszt, vagy amihez valamilyen közös emlékük kötődik (pl. egy közös nyaralás), akkor ez a program nem csupán izgalmas, de igazán személyes is lehet.

+1. Gyereksarok

Érdemes a legkisebb vendégekre is gondolni, akik valószínűleg nem a táncparketten fogják tölteni az este nagyobbik részét. Amíg a szülők lazítanak egy kicsit, egy gyerekeknek kialakított játszósarok kitűnően lefoglalhatja az apróságokat. Készülhetünk nekik különféle játékokkal, mint pl. kirakósok, babák, társasjátékok, de a kifestők és színezők, mesekönyvek szintén népszerűek lehetnek. Emellett olyan szolgáltatók is vannak, akik kifejezetten a gyerekek szórakoztatását célozzák, és olyan lehetőségeket kínálnak, mint például arcfestés, lufihajtogatás, vagy más kézműves foglalkozások.

Oldalak

Esküvő
Lifestyle
Az Országgyűlés megszavazta a kormány új gyermekvédelmi törvénymódosításait, amelyek a digitális környezetben, a médiaszolgáltatásban, a közterületi reklámoknál és a kórházban maradt gyermekek...
Egészség
A fokhagyma szinte minden magyar konyhában megtalálható, ám kevesen tudják, hogy a belsejében megjelenő apró elváltozás sokat elárulhat az állapotáról.
Sztárok
Máté Kriszta és Bárdos András 19 éves lánya, Anna egy olyan elit, 12. századi kastélyban működő walesi bentlakásos iskolában tanul, ahová európai trónörökösök is járnak.
Lifestyle
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Sztárok
Az ezüst boboktól és fonatoktól kezdve a loknikig a hírességek sorra bizonyítják be, hogy az ősz haj mennyire sikkes tud lenni. Túl hosszú ideig maradt ki az ősz haj abból a párbeszédből, amely a...
Sztárok
Harmincnégy éves korában elhunyt RJ Mitte, akit a kultikus Breaking Bad című drámasorozatból, Walter White fiának alakítójaként ismert meg a világ. A halálhír egész Hollywoodot megrázta.