Lifestyle

Agykontroll - 5 önfejlesztő tipp a sikeresebb élethez

Mindannyiunk vágya a sikeres és boldog élet. Hogyan tudunk ehhez elménk segítségével közelebb kerülni?

José Silva az agykontroll módszerének atyja 1944-ben kezdte kutatásait Texasban, 28 éven keresztül végzett vizsgálódásai folyamán kiderült, hogy módszerei igen sokrétűek, és széles körben népszerűek lettek. Azóta számtalan követője akadt, hazánkban is népszerűek a különböző önfejlesztő módszerei. Nézzünk pár tippet hogyan lehetsz céltudatosabb, sikeresebb.

Célmeghatározás
Jelenlegi helyzetével nagyon sok mindenki elégedetlen, nagyobb lakást akarunk, szebb autót, csinosabb ruhákat, jobb beosztást a munkahelyen. Írd le egy papírra, hogy mik a céljaid, tisztán, érthetően megfogalmazva. Azután győződj meg róla, hogy tényleg ezt akarod-e. Képzeld bele magad az adott élethelyzetbe, mit csinálnál, hogyan viselkednél, hogy néznél ki, és ha tíz perc után még mindig jól érzed magad, akkor tényleg ezt szeretnéd. Érdemes a feljegyzést mindennap elolvasni, hogy ne veszítsd szem elől céljaidat.

Vizualizáció
Ha a lehető legpontosabban elképzeljük azt, amit el akarunk érni, agyunk egy újabb szegmensét aktiváljuk. Például képzeld el, hogy pontosan milyen házat szeretnél, mekkora, milyen színű, hol van a bejárat, merre találhatóak a hálószobák. Minél többet foglalkozol vele, agyad egyre inkább valóságnak fogja fel. Jó módszer még, ha készítesz egy célfalat: képes újságokból kivágod elérendő vágyaid képét, felragasztod egy nagyobb lapra és kifüggeszted az ágyad fölé, az íróasztalodhoz, vagy valami egyéb olyan helyre ahol gyakran rá esik a pillantásod.

Önbizalom
Ne ostorozd magad negatív gondolatokkal, a „jajj de jó lenne ez meg az, de úgysem érdemlem meg vagy az "úgysem vagyok képes rá" mondatokkal. Hidd el, hogy ezt valóban megérdemled. Ha saját magunk sem bízunk képességeinkben, akkor hogy várhatjuk el ezt mástól? Minél kevésbé kételkedsz, annál nagyobb a megvalósulás esélye.

Önfejlesztő gondolatok
Írjd le egy papírra, miben szeretnél változtatni életeden, vagy épp saját magadon. Kreálj belőlük pozitív állításokat. Lehet általánosabban is például: "Mindenre képes vagyok", "Képes vagyok az anyagi függetlenségre", "Képes vagyok megvalósítani azt, amire vágyok", de konkrétabban is megfogalmazhatod. Ezeket írd fel kis kártyákra, amik mindig veled vannak, és minden este olvasd fel magadnak hangosan a tükörbe. A kimondott szó ereje sokkal nagyobb, mint a gondolatoké.

Relaxálás
Mindennap szánj egy kis időt a leengedésre. Ülj be egy kád forró vízbe, lazíts, csinálj valami olyat, amitől megnyugszol, ami jólesik. Ha kreatív beállítottságú vagy, alkoss valamit, de a zenehallgatás is kiváló erre a célra. A lényeg hogy engedélyezz magadnak egy szusszanásnyi szünetet, hogy feltöltődve folytathasd teendőidet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.
Lifestyle
Hatalmas családi botrány kerekedett abból a lagziból, ahol a friss feleség titokban retusálta ki a fotókról párja legkedvesebb gyerekkori barátját.