Soha ne aludj bekapcsolt ventilátor mellett: betegen ébredhetsz, ha mégis így teszel

Gondoltad volna, hogy nemcsak a klíma, de az ártalmatlannak tűnő ventilátor is teljesen tönkreteheti az egészséged éjszaka?

Mindenkit figyelmeztet a szakértő

Ebben a hőségben szinte lehetetlen meglenni a lakásban ventilátor vagy klíma nélkül, hiszen a kánikula következtében a ház is teljesen felforrósodik, bármilyen jó is a szigetelés. Márpedig aki nem rendelkezik legalább egy kis ventilátorral, az pontosan tudja, hogy az éjszakák is nehezen, forgolódással, hánykolódással telnek, ennek következtében pedig másnap kialvatlanul, fáradtan, na meg persze izzadtan kel az ember. Éppen ezért sokan bekapcsolt ventilátor mellett hajtják álomra a fejüket, holott a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, ugyanis komoly egészségügyi kockázatokkal jár ez az ártalmatlannak tűnő szokás. Hogy pontosan mi bajunk lehet tőle, azt galériánkból megtudhatod!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A kutyák szeretik felfedezni a világot, és főleg a fiatalabb ebeknél van az, hogy elég sok dolgot szeretnek meg is kóstolni. Ha a papucsunktól nem riadnak vissza, akkor néhány növényt is lelegelhetnek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Olyan lehetőségek adódhatnak a Skorpió számára, amelyeket érdemes megragadnia. Napi horoszkóp.
Christmas
Úgy tűnik, Vilmos herceg, a walesi trónörökös már most formálja azt a jövőt, amelyben egyszer majd ő ül a királyi trónon – és ezzel együtt a karácsonyi hagyományokat is új szemmel nézi.
Sztárok
A néhai monacói hercegné odavolt a különböző sminktermékekért, amelyek kiemelték természetes szépségét. Ezek közül az egyik kedvence egy bizonyos rúzs volt, amit te is könnyedén beszerezhetsz,...
Lifestyle
A szilveszteri nagy virslifőzés előtt tisztába kell tenni ezt a kérdést, mivel az internet népe ezen kattog.
Fashion&Beauty
Ha még keresed a tökéletes bőrkabátot, akkor ne menj messzire: Letícia spanyol királyné megmutatja, milyen darabra érdemes lecsapnod!
Lifestyle
Karácsony előtt mindenki meg fogja rohamozni a boltokat, és te is több pénzt fogsz ott hagyni, ha nem figyelsz.