Egészség

Arról is érdemes beszélni, mennyire véd egy adag Covid-vakcina

"Viselkedjünk úgy, mintha meg sem történt volna" - ezt tanácsolják a kutatók arra vonatkozóan, hogyan járjunk el az első adag oltóanyag beadása után.

Folyamatosan oltanak

A koronavírus alapvetően megváltoztatta az életünket globális szinten 2020-ban. Hatással volt a társadalomra, a gazdaságra és a politikára is. Tavaly március 11-én nyilvánította világjárványnak a Covidot az Egészségügyi Világszervezet, azóta pedig mindenki az ellenszer kifejlesztésére várt. Nemrég még mentek a találgatások, mikor kezdődhet a lakosság oltása, ma pedig ott tartunk, hogy közel 90 ezer ember - első körben az egészségügyben, szociális szférában dolgozók, valamint az idősek - kapta meg a vakcinák valamelyikét (Magyarországon Pfizerrel, Modernával oltanak egyelőre).

Pár napja írtunk egy összefoglaló cikket arról, hogyan működnek az egyes ellenszerek, illetve összehasonlítottuk, melyik mennyire hatékony. Alapvetően az összesből több - legalább kettő - dózisra van szükség a teljes védettséghez, ezt tudjuk. Arról is érdemes beszélni azonban, hogy mi történik velünk az első oltás után. A szakemberek ezt úgy fogalmazták meg, hogy tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna, tehát ugyanúgy vigyázzunk magunkra és egymásra, amíg meg nem kapjuk a következő, utolsó adagot.

Mennyire hatékony egyetlen adag?

Gondoljunk bele, hogy világszerte oltják a csecsemőket az úgynevezett MMR-ral. Ez a vakcina véd a kanyaró, mumpsz és rubeola ellen, melyek akár halálosak is lehetnek a gyerekekre nézve. Statisztikák szerint a bolygó 40 százaléka - vagyis azok, akik csak egy dózist kaptak az ellenszerből - nem védett mindhárom vírusról, ellentétben azzal a négy százalékkal, akik a második adagon is átestek. Előbbi kategóriába tartozók négyszer olyan fogékonyak lehetnek a betegségekre, mint utóbbiban versenyzők.

A BBC cikke szerint a legismertebb vakcinák ennyire hatásosak az első dózis után:

  • Pfizer - 52 százalék
  • Oxford - 64,1 százalék
  • Moderna - 80,2 százalék
  • az orosz Sputnik V-ről, valamint a kínaiak CoronaVac verziójáról nincs adat az első dózisra vonatkozóan.

Összességében - bár a fenti listából nem ez tükröződik - egyébként a Pfizer a legmagasabb hatékonyságú az összes oltás után, 95 százalékos.

Hogyan működnek ezek a több körös vakcinák?

Amikor az immunrendszer először találkozik egy oltással, két fontos fehérvérsejt-típust aktivál. Elsőként ott vannak a plazma B-sejtek, amelyek elsősorban az antitestek előállítására koncentrálnak. Sajnos ez a sejttípus rövid életű, így bár a szervezetben néhány hétig ott van az ellenanyag, a második oltás nélkül ezt gyakran gyors csökkenés követi.

Aztán ott vannak a T-sejtek, amelyek mindegyike kifejezetten egy adott kórokozó azonosítására és megölésére szolgál. Ezek egy része, a memória T-sejtjek évtizedekig képesek elidőzni a testben, amíg rá nem bukkannak a célpontjukra - vagyis oltásokkal vagy fertőzésekkel szembeni immunitás időnként egy életen át tarthat. De döntő fontosságú, hogy a második adag oltásig általában nem lesz sok ilyen sejttípus.

A második dózis elindítja a "B-sejt érlelés" folyamatát is, amely magában foglalja az éretlenek kiválasztását, amelyek a legjobb receptorokkal rendelkeznek egy adott kórokozóhoz való kötődéshez. Ez akkor történik, amikor még a csontvelőben vannak - ahol fehérvérsejtek képződnek -, majd a lépbe kerülnek. Ez azt jelenti, hogy a B-sejtek nemcsak utólag vannak nagyobb számban, hanem az általuk termelt antitestek is jobban megcélozódnak.

A memória T-sejtek is gyorsan szaporodnak. Úgy gondolják, hogy kritikus szerepet játszottak a jelenlegi járvány idején, megvédve néhány embert a súlyos Covid-19 kialakulásától. Habár a vírus csak 2019 decembere óta terjedhet világszerte, vannak bizonyítékok arra, hogy korábban más koronavírusokat "láttak", például olyanokat, amelyek a náthát okozzák - lehetővé téve számukra a Covid-19 felismerését.

Fotó, leadfotó: 123rf; forrás: BBC

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...