Egészség

Te is rendszeresen használod? A kézfertőtlenítők meglepően káros hatásai

Miért káros?

A triklozán egyik nagy hátránya, hogy hatására a baktériumok rezisztenssé válnak az antibiotikumokkal szemben, vagyis a triklozán-tartalmú kézfertőtlenítővel pont az ellenkező hatást érjük el, mint amit szeretnénk. Minél többet használjuk, annál kevésbé leszünk ellenállóbbak a különféle betegségekkel szemben. Egy 2011-es vizsgálat olyan egészségügyi dolgozókat vizsgált, akik rendszeresen használtak kézfertőtlenítőt: kiderült, hatszor nagyobb esélyük volt arra, hogy elkapják az akut gyomor-bélhurutot.

Egyes források szerint a triklozán a hormonjainkra sincs jó hatással: felborítja a szervezet hormonháztartását, mivel megváltoztatja annak normális működését. Bár erről még csak állatkísérletekből származó adatok vannak, a kutatók nem javasolják, hogy gyakran kerüljünk kapcsolatba a triklozánnal.

Az immunrendszerre tett negatív hatását is kihangsúlyozzák: a Michigani Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a triklozánnak köszönhetően az emberek sokkal védtelenebbé válhatnak a biszfenol A nevű kémiai anyaggal szemben, ami főleg a polikarbonát műanyagokban található meg. Szemüveglencsék, digitális médiahordozók, illetve elektromos eszközök készítéséhez használják.

A biszfenol A az egyik legnagyobb mennyiségben gyártott kemikália, amiből évente hozzávetőlegesen 2,7 millió tonnát állítanak elő a világon. Több kutatás is bebizonyította, hogy alacsony koncentrációban is gondot jelenthet, hiszen felelős lehet a rákos megbetegedésekért, a cukorbetegség kialakulásáért, a pajzsmirigy zavarokért, a szívbetegségekért, hormonproblémákért és az asztmáért is.

Fotók: smallbusiness.chron.com, foodmatters.tv,

Oldalak

Egészség
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.