Egészség

Ezek azok az alapbetegségek, amiknél halálos veszélyt jelent a koronavírus

Védettség

Szlávik János elmondta, ritka, hogy valaki, aki már túlesett a fertőzésen újra megfertőződjön a koronavírussal. „Ritkább esetekben 6 hónap után egy másik törzzsel meg lehet fertőződni. Például, ha aki a kínai első hullámban fertőződött meg, és Európába, Amerikába érkezik, itt újra elkaphatja a vírust. Ez előfordul, ritkán, és szerencsére azok, akik újra elkapják a vírust, sokkal enyhébb lefolyású betegségben szenvednek” – mondta el a főorvos, és hozzátette, úgy tűnik, hogy hat hónapig szinte biztos a védettség, de még nem lehet biztosra mondani. A doktor elmondta, hogy akik súlyosan esnek át a fertőzésen, gyakrabban tapasztalnak utóbetegséget a gyógyulásuk után is, náluk akár hónapokig is elhúzódhatnak a tünetek.

Ebből az oltóanyagból 5 millió adagra szerződött le a magyar kormány.

Fotó és leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...