Egészség

Azt hitték, migrénje van, pedig stroke-ot kapott - Ezek a tünetek jelezték

Még az orvosok sem gyanakodtak komolyabb bajra.

Migrénnek hitték, stroke volt

Bár Alex Doran mindössze 14 éves, mégis túl van már egy stroke-on, írja a DailyMail. A fiatal srác kálváriája akkor kezdődött, amikor a reggeli készülődés közben elájult Wiltshire-i otthonában. Először csak éles fájdalmat érzett a fejében, nem sokkal később azonban forogni kezdett a szeme és hányt is.

A szülők azonnal kórházba vitték, ahol a doktorok először migrént állapítottak meg. Csak az MRI mutatta ki végül, hogy a nyakában lévő artériát elzárta egy vérrög, és ez stroke-ot okozott. A szakemberek azt mondták, hogy a fiú annak köszönheti az életét, hogy versenyszerűen úszik, ezért fizikailag rendkívül fitt.

Anyja, a 44 éves Sarah azt nyilatkozta, hogy mindig is azt hitte, a stroke az idősek betegsége. Nem beszélve arról, hogy a tünetekkel kapcsolatban is hiányos információi voltak: petyhüdt arc és összefolyt beszéd - azt gondolta, elsősorban ezek jelezhetnek bajt.

„Még az orvosok sem gyanakodtak stroke-ra. A fiamnak "csupán" fájt a feje, forgott a szeme és hányt. Ez vezethette félre őket, illetve az, hogy a családunkban sokan szenvednek migréntől - nem csoda, ha rögtön erre gondoltak” - így az anya, aki hozzátette: egyelőre nem tudni, miért kapott stroke-ot a fia.

Tudj meg még többet a stroke-ról, lapozz a következő oldalra!

Fotók: dailymail.co.uk

Oldalak

Egészség
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.