Egészség

10 nap alatt eltüntette a testből a tumorokat ez az új módszer

10 nap alatt felszívódtak a tumorok

A kísérletsorozat során a kutatók 20 típusú molekulát teszteltek. Először kiválasztottak két helyet az egerek hasán, ahova később rákos sejteket ültettek be. Miután a daganatok mind a két helyen fejlődésnek indultak, injekciózni kezdték az egyik csomót - így azt is megfigyelhették, hogyan hat a szer a nem kezelt tumorra. A szakemberek hol önmagában, hol különféle kombinációkban fecskendezték be a molekulákat.

A legjobb eredményt az a páros hozta, amelyik a CpG nevű DNS-töredéket, illetve egy antitestet tartalmazott. Egészen hihetetlen, de az ezzel a kombinációval kezelt tumoroknak mindössze 10, az érintetlen daganatoknak pedig legfeljebb 20 nap kellett ahhoz, hogy eltűnjenek az egerek szervezetéből.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A tudósok egyébként korábban is próbálkoztak már azzal, hogy különféle molekulákat és vírusokat injekcióztak a csomókba, de ha embereken kezdték tesztelni, szinte minden kísérletük megbukott - írja az Index.

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.