Egészség

Ez vár rád, ha pollen-allergiás vagy - Meglepő fordulatot hoz a lehűlés

Minden téren enyhülés jön

Láthatjuk tehát, hogy a megfelelő óvintézkedések megtétele, valamint a gyógyszerkúra mielőbbi megkezdése esetén jelentős javulás várható. Most viszont különösen fellélegezhetnek azok, akiknek életét rendszerint megkeseríti a parlagfű: a lehűlés ugyanis a pollen-koncentráció jelentős csökkenését hozza. A parlagfű pollen riasztási rendszer riasztási foka is mérséklődött: a III. fok helyett már a II. van érvényben. Hétfőn még nagyon magas szintet mértek Pest, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térségében, szerdára azonban ezekben a régiókban is látványosan mérséklődik a levegő pollentartalma. Győr-Moson-Sopron, Nógrád és Vas megyében pedig olyan területekkel is találkozhatunk majd, amelyeken még az alacsony szintet sem éri el a levegő pollentartalma. Látható tehát, hogy megkezdődött a pollenszezon leszállóága, így mindazok, akik eddig még azt sem engedhették meg maguknak, hogy a hőségben nyitott ablak mellett aludjanak - a levegő pollenszennyezettsége okán - most duplán fellélegezhetnek: a szeptember nemcsak az enyhet adó lehűlést hozta meg, de allergiaproblémáikat is csökkenti. Itt az ideje élvezni a kellemes, langyos időt!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Allergia kínoz? Próbáld ki ezeket az ételeket.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted forgatása közben. A rádiós műsorvezető a minisztertől kért villámgyors segítséget, hogy kicselezze a celebeket a feszült hangulatú RTL-es...
Sztárok
Szinetár Dóra ritka nosztalgikus fotókkal lepte meg követőit, amikor felidézte a csaknem negyven évvel ezelőtt forgatott, kultikussá vált Laurin című NSZK-magyar koprodukciós film főszerepét.
Lifestyle
A takarítási szakértők szerint a boltok polcain sorakozó méregdrága vegyszerek jelentős része teljesen felesleges, sőt a túlárazott, specifikus tisztítószerek helyett a legegyszerűbb házi...
Lifestyle
A kutyák várható élettartama fajtánként meglepően eltérő lehet, ezért ha éveken át szeretnénk magunk mellett tudni négylábú társunkat, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni a választásnál.
Sztárok
Krausz Gábor elképesztő kulisszatitkot osztott meg a Séfek Séfe indulásáról: kiderült, hogy eredetileg nem őt választották ki a TV2 népszerű gasztro-realityjének harmadik zsűritagjaként.
Sztárok
Az édesapját hiába választották nem olyan rég ismét a Premier League legjobbjának, ő inkább Szoboszlai Dominik akar lenni.