Egészség

Nem elég, hogy tarol az indiai mutáns, most egy új vírus is megjelent Nagy-Britanniában

Rájár a rúd a szigetországra: miközben a koronavírus-járvány újbóli berobbanását okozta az indiai mutáns, egy másik betegség is felütötte a fejét. Ketten már kórházba kerültek.

A járványok korát éljük

A járványügyi szakértők egy része már a Covid-19 megjelenése, illetve világméretű elterjedése után hangoztatni kezdte, hogy mostantól egyre gyakrabban fordulnak majd elő különböző rendű és rangú vírusok a világban. Szerencsére újabb pandémiától egyelőre nem kell tartanunk - legalábbis semmilyen jel nem mutat hasonlóra -, annyi azonban bizonyos, hogy a koronavírus mellett egy-egy országnak, illetve földrajzi régiónak gyakran más, hasonló betegségekkel is meg kell küzdenie. Úgy tűnik, így van ez Nagy-Britanniában is, ahol az elmúlt időszakban - az európai- és világszinten is kifejezetten magasnak számító átoltottság ellenére - újból emelkedni kezdett a koronavírus-fertőzöttek száma, méghozzá az indiai variáns felbukkanásának és dinamikus terjedésének köszönhetően. (A hazai virológusok és infektológusok olykor már Nagy-Britanniával példálózva támasztják alá azon nézetüket, miszerint könnyen előfordulhat egy negyedik járványhullám akár itt, Magyarországon is). A szigetországnak most egy másik fenyegetéssel is szembe kell néznie.

Fotó: 123rf

Lapozz, a második oldalon folytatjuk!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.