Egészség

Ebben a két európai országban már mérséklődik a járvány terjedése

A hollandoknál csökkent az új fertőzöttek száma

A szomszédos Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet pénteki tájékoztatása szerint a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma a hét folyamán csökkent. A fertőzöttek átlagos napi száma 8821 volt. Az elmúlt 24 órában 6945 embernek lett pozitív a koronavírustesztje Hollandiában. A legtöbb új esetet idősek otthonaiban azonosították. Míg a múlt héten 33 idősotthon volt érintett, addig ezen a héten 73 ilyen intézet lakói között jegyezték fel a fertőzést.

A kórházba szállítottak száma egy hét alatt közel 50 százalékkal emelkedett, jelenleg 428 embert kezelnek holland kórházakban koronavírussal, közülük 107-en részesülnek intenzív ellátásban. A járvány megjelenése óta 1 855 992 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 18 075-en haltak meg a vírus okozta szövődményekben Hollandiában.

Luxemburgban az egészségügyi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint a hét folyamán valamelyest csökkent a járvány terjedése, amíg ugyanis a múlt héten átlagosan naponta mintegy 118 esetben mutatták ki a koronavírus jelenlétét, addig ezen a héten ez a mutató száz alá csökkent. Az elmúlt 24 órában 94 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Az új fertőzések legkevesebb 60 százalékáért a koronavírus brazil, gamma névre keresztelt variánsa a felelős – közölték.

A járvány kezdete óra 73 309 ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal és 821-en vesztették életüket a vírus okozta szövődményekben Luxemburgban.

Amszterdam

Fotó: 123rf

Kemenesi Gábor virológus azt mondja, egyre több jel utal arra, hogy már a nyáron kezdetét veszi a negyedik hullám Magyarországon. Sőt, szerinte ezek után sem következik be a vírus szelídülése, egyhamar újra maszkot kellhet hordanunk.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...