Egészség

Ennyi esély van rá, hogy Magyarországon is megjelenik a koronavírus

A hűvös időt kedveli

Rusvai azt is kifejtette, hogy a halálozási arány a koronavírus esetében egyelőre magasabb, mint az influenzánál - előbbinél két százalék feletti, míg utóbbi esetében egy százalék alatti, pontos adatok azonban egyelőre még nincsenek. A virológus Falushoz hasonlóan úgy foglalt állást, hogy a járvány nem kerülheti el teljesen Magyarországot, sőt lehet, hogy már hazánkban van. Mindenesetre az elkövetkezendő hónapok eseményei meghatározzák majd a járvány lefolyását. Már csak azért is, mert egy úgynevezett burkos vírusról van szó, mely nyirkos, hűvös időt kedveli, az UV-re és a "beszáradásra" pedig érzékeny. A szakemberek épp ezért bíznak benne, hogy az egyre melegebb levegő gátat szab majd a kór terjedésének. Mindenesetre a magyar kormány sem bizakodó, és osztja a szakemberek álláspontját, miszerint kicsi az esélye annak, hogy elkerülhetnénk a koronavírus magyarországi megjelenését. Az országban mindenesetre továbbra sem tudni koronavírus-fertőzöttről, ugyanakkor 41 országban 81 ezerre emelkedett a fertőzöttek száma, és több mint 2700-an veszítették életüket a megbetegedés következtében. Abban minden szakértő egyetért, hogy a járvány további terjedését alapjaiban határozzák majd meg a jelenlegi olaszországi események.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...