Lassan világelsők leszünk Covid-halálozás tekintetében, már csak egy ország előz meg minket

Magyarország már második a világon az egy főre vetített koronavírus-halálozási statisztikában.

Döbbenetes mértékű a hazai Covid-halálozás

Tegnap 249 új koronavírus-fertőzött veszítette életét Magyarországon, ezáltal hazánk második lett a világon az egy főre vetített Covid-halálozási statisztikában - ezt tükrözik a koronavírus-járvány legfontosabb aktuális adatait összesítő Worldometers jelenlegi mutatói. A legalább egymillió lakossal rendelkező országok vonatkozásában e 249 újabb halálesettel Magyarország megelőzte az eddig második helyen szereplő Belgiumot, s ez egyben azt is jelentette, hogy tegnap már a 19 ezret súrolta a Covid-fertőzés miatt elhunytak száma hazánkban. (Mára sajnos át is léptük ezt a határt: ezen a napon 272 új halálesetet jelentettek, így 19 224-re nőtt az elhunytak száma.) Sajnos az elmúlt hetek során lakosságarányosan már többen haltak meg itthon koronavírus-fertőzés következtében, mint a járvány által korábban sokkal súlyosabban érintett országokban: Olaszországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban vagy épp az Egyesült Királyságban. (Kedden arról is írtunk, hogy az utóbbi két államnak ráadásul az oltási programja is sokkal gördülékenyebben halad előre, mint az Európai Unióé.)

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk nem ért véget!

Oldalak

  • 1
  • 2