Egészség

A járványbabákat vizsgálták: tényleg máshogy fejlődnek, mint akik a pandémia előtt születtek

Behozható a hátrány

Hogy az eredményekből milyen következtetéseket vonhatunk le, az még kérdéses: a hat hónapos korban tapasztalt jelenségek még nem utalnak arra, hogy hosszabb távon milyen fejlődésre lehet számítani. Ettől függetlenül fontos, hogy sikerült ilyen fiatal korban felmérniük a pandémia hatását, mert így el lehet kezdeni azon gondolkozni, hogyan tehetünk az ellen.

Deoni, akinek 2021 augusztusában végzett kutatása szerint a világjárvány idején született gyermekeknél a bezártság miatt csökkent interakciók alacsonyabb kognitív képességekhez vezettek, azt mondta, hogy a tanulmány jelentősége hatalmas. „Ha a dolgok így folytatódnak, lesz egy olyan gyermekcsoport, amely a bölcsődékbe, óvodákba és iskolákba kerülve nagyobb szükségletekkel rendelkezhet, mint amihez hozzászoktunk” – mondta.

Hangsúlyozta azt is, hogy a családok nem tehetetlenek: a csecsemők agya rugalmas, a legjobb pedig, amit egy szülő megtehet, az, hogy aktívan részt vesz gyermekei mindennapi életében. A meseolvasás nagyszerű módja annak, hogy kapcsolatot teremtsünk a gyermekekkel és segítsük a fejlődésüket. „Ha a szülők nagyon interaktívak, beszélgetnek, játszanak, foglalkoznak gyerekeikkel, leülnek melléjük játszani, az mindig kifizetődik” – mondja.

Amerikai kutatók készítették azt az új vizsgálatot, mely a koronavírus elleni vakcina menstruációs ciklusra gyakorolt hatását térképezte fel. A szakemberek olyan konklúzióra jutottak, mely sokakat meglepett.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!