Egészség

Miért kell az emlékeztető oltás? Emiatt hatékonyabb három Covid-vakcina, mint kettő

Az omikron miatt mostanra prioritássá vált az emlékeztető oltás felvétele. De vajon mostantól mindig újabb és újabb adagra lesz majd szükségünk?

A harmadik oltás szükségessége

Hazánkban is egyre többen veszik fel a koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisát, aminek hátterében főleg az utóbbi időben megjelent, nagy riadalmat keltett omikron vírusvariáns áll. Bár az már az omikron előtt is tiszta volt, hogy egy harmadik adag oltás beadása növeli a vakcinák nyújtotta védelmet azzal együtt is, hogy a két korábbi oltás által a súlyos megbetegedések ellen nyújtott védelem szintje így is magasnak bizonyult, de a legújabb variáns ellen az eddigi információk szerint az emlékeztető vakcina felvétele jelenti a legjobb védekezést.

A vakcinák arra késztetik a szervezetet, hogy semlegesítő antitesteket termeljen, amelyek meg tudják állítani a koronavírust, még mielőtt az megfertőzné sejtjeinket, de a keringő antitestek száma idővel csökkenhet – olvasható az Infostart cikkében. Az oltási kampányt leghamarabb kezdő Izraelből származó adatok szerint a fertőzés elleni védelem már három hónap után csökken. A The Guardian azóta megírta: az is kiderült, hogy a második oltás beadása után hat hónappal az emberek 15-ször nagyobb valószínűséggel fertőződtek meg, mint néhány héttel az oltás beadása után.

Még ha a kétadagnyi vakcina a legtöbb ember védi is a súlyos megbetegedéssel szemben, a csökkenő immunitás jelentős közegészségügyi problémát jelenthet, ha a felnőttek egy része továbbra is oltatlan marad, vagy olyan immunállapottal él, amely sebezhetővé teszik őt.

Az omikron megjelenésével még fontosabbá vált az emlékeztető adagok felvétele. A vírusban bekövetkezett mutációk miatt a tüskefehérje ma már egészen másképp néz ki, mint az eredeti vuhani törzsé, amelyre az összes jelenlegi vakcinát tervezték. Ez azt jelenti, hogy a korábbi fertőzésből és oltásból származó antitestek kevésbé hatékonyak az omikron megállításában, azaz nagyobb mennyiségű antitestre van szükség, hogy kompenzáljuk a megváltozott tüskefehérjéhez kevésbé jól illeszkedő antitesteket.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.