Akár az enyhe koronavírus-fertőzés is tíz évvel öregítheti az agyat
Az Oxfordi Egyetem tudósai rámutattak: a koronavírus olyan mértékben zsugoríthatja az agyat, ami egy évtizednyi öregedésnek felel meg. Mint kiderült, még egy enyhe Covidos megbetegedés is károsíthatja az agyat és zavart okozhat a gondolkodásban.
Komoly bajokat okozhat az agyban a koronavírus
A koronavírus okozta Covid–19 az agy zsugorodását okozhatja, csökkentheti a szürkeállományt az érzelmeket és a memóriát irányító régiókban, és károsíthatja a szaglásérzékelésért felelős területeket – szemlézi a hvg.hu az Oxfordi Egyetem tudósainak tanulmányát, amely rávilágít a betegség mentális funkciókra gyakorolt riasztó hatására.
„Erős bizonyíték van arra, hogy a Covid–19 következtében agyi rendellenességek lépnek fel” – idézi a portál a hétfőn publikált tanulmányt. A szakértők által már ellenőrzött és jóváhagyott tanulmányban 785, 51 és 81 év közötti pácienst vizsgáltak, akiknek az agyáról kétszer készítettek képalkotó eljárással felvételt. A résztvevők közül 401 a két felvétel között lett koronavírus-fertőzött. A második vizsgálatra az első vizsgálat után átlagosan 141 nappal került sor. A résztvevőknél – még az enyhe eseteknél is – a koncentrációért és a szervezésért felelős „végrehajtó funkciók romlását” mutatták ki, és az agy mérete átlagosan 0,2-2 százalékkal zsugorodott. Ez a Covid okozta agykárosodás a normál öregedés egy évtizedével egyenértékű méretcsökkenést jelent – írja a Portfolio.