Egészség

A harmadik oltás után ilyen mellékhatásokra lehet számítani

Fontos tudni, hogy mi várható az egyes vakcinák beadatása után.

Mire számítsunk a harmadik oltás után?

Magyarországon már augusztusban lehetővé tették a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét. Kásler Miklós az Életközelben című videós interjúban többek között arról is beszélt, hogy az év elején elindult oltóanyag vizsgálat során bebizonyosodott: minden életkorcsoportban jelentősen csökken az idő múlásával az immunválasz, ezért fontos a harmadik oltás felvétele.

Az eltelt hónapok során sikerült összegyűjteni annyi információt, amelyek segítségével feltérképezhető, hogy milyen mellékhatásokkal járnak az egyes vakcinák harmadik oltás beadása után – ezt a Life.hu írta meg az AARP érdekcsoport gyűjtése alapján. Mivel amerikai gyűjtésről van szó, ezért a tengerentúlon elérhető, nyugati vakcinákat veszi csak sorra.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Ez alapján a Pfizer emlékeztető oltása – amely ugyanolyan összetételű, erősségű és dózisú, mint az első két oltás volt – utáni mellékhatások nagyjából ugyanazok, mint az első kettőnél, esetleg kicsit enyhébbek az eddigi információk alapján. A Pfizer és a BioNTech benyújtott adatai szerint a harmadik oltások után a résztvevők 83%-a tapasztalt fájdalmat a karjában a beadás helyén, 63,7%-a fáradtságról is beszámolt, míg 48,4%-a fejfájásra panaszkodott.

Ezek az eredmények hasonlóak az első két vakcina esetében tapasztalt mellékhatásokhoz. A fenti tüneken kívül még számíthatunk izom- és ízületi fájdalmakra, hidegrázásra, hasmenésre, hányásra és lázra. A Pfizer vizsgálata szerint a 18 és 55 év közöttieknél valószínűbbek ezek a tünetek, mint a 65 év felettiek körében, mivel idővel csökken az immunválasz.

Lapozz a folytatásért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Még mindig őrülten népszerű strandkaja a hekk, de van olyan eset, amikor nem szabadna megenni.
Sztárok
Pamela Anderson tényleg pánikba is esett kicsit, hogy egy ekkora világsztár akar vele dolgozni.
Egészség
Ha tartósítószer-mentes ketchupot veszünk, akkor mi benne mondjuk az a bizonyos módosított keményítő?
Sztárok
Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.
Sztárok
Elrajtolt Magyarország egyik kedvenc reality műsora, a Most Wanted - A hajsza a Keleti Pályaudvartól.
Lifestyle
A Perseidák meteorraj 2026-os csúcspontja különleges energiákat hoz: három csillagjegy szülöttei számára most váratlan fordulatok és csodák kezdődnek.