Egészség

Megvan a dátum: Ekkor vonul börtönbe Geréb Ágnes

Más nézőpont

Dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász élete egyetlen dologról szól: a nők jogainak elismertetéséről, a női szabadság kiteljesítéséről. Úttörő és hiánypótló tevékenysége járatlan utakat tett a magyar anyák százezrei számára járhatóvá. Közel 40 éves munkássága során jelentős és széleskörű társadalmi szintű változásokat ért el, amelynek kapcsán három tényt külön is ki kell emelni:

1. Az apás szülés bevezetése Magyarországon

Dr. Geréb Ágnes 1977-ben gyakornok szülész orvosként Magyarországon legelőször engedett be édesapákat a szülőszobára. Ez a lépés forradalmasította a hazai szülészeti gyakorlatot (akkoriban a férjeknek még tilos volt a feleségük mellett lenni, gyermekük születésének élményét megtapasztalni).

2. A nők jogainak elismertetése, a szülési módok szabad megválasztása

Dr. Geréb Ágnes - az országban nem egyedüliként, de meghatározó személyként - már a ’80-as évek óta küzd annak elismertetéséért, hogy a szülés anyaközpontú élmény legyen. Ennek egyik fontos eleme, hogy a nők nem akarnak kiszolgáltatottan, a hátukra fektetve, kikötözött lábbal, egyedül, szeretteik nélkül szülni - merthogy akkoriban ez volt a jellemző.

3. A dúlaság bevezetése

Dr. Geréb Ágnes nevéhez kötődik a dúla (a szüléseknél segédkező, laikus asszonytársi segítő) bevezetése Magyarországon. 1994-től járt dúlákkal szülésekhez, és munkatársaival rendszeresen indított dúlaképzőt. Mára Magyarországon a dúla elfogadott, támogatott, elismert segítség mind a kórházi, mind az otthoni szüléseknél.

Az adatok

Nemcsak a magyar anyák százezrei, de a statisztikai adatok is dr. Geréb Ágnes mellett állnak: a nemzetközi szakirodalmi mutatók azt bizonyítják, hogy amennyiben a várandósság kis kockázatú, a tervezett, bábával kísért otthonszülés ugyanolyan biztonságos, mint a szakorvosi felügyelettel zajló kórházi szülés. A születés körüli halálozás előfordulási gyakoriságában sincs különbség. A kórházban azonban a műszeres beavatkozások és ennek következtében a szövődmények előfordulási gyakorisága statisztikailag jelentősen nagyobb.

A szülés utáni ismételt munkába állás a legtöbb nőnek komoly nehézséget okoz.

Oldalak

Egészség
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.