Egészség

Félperces szemteszt, amiből kiderül, hogy baj van e látásoddal

Bár az otthoni látásvizsgálatok nem száz százalékban megbízhatóak, mégis érdemes néha napján egy-egy egyszerű szemtesztet bevetni, hogy leellenőrizzük látásunkat. Mindössze fél percre, azaz 30 másodpercre van szükségünk, és máris kideríthetjük, hogy van-e szemfenéki meszesedésünk, esetleg bármilyen egyéb látásromlásunk. Próbáld ki tesztünket te is!

Akár a sas?

Az első teszt igen egyszerű, ugyanis csupán egy autót és egy rendszámot kell keresned, de megfelelő erre a célra egy utcai reklámtábla is, amelyen több felirat szerepel. A kocsitól, vagy a táblától kezdj el távolodni, majd tegyél meg körül-belül 50 lépést hátra. Ha ilyen messziről is el tudod olvasni a jármű rendszámát akkor valószínűleg nincsen semmi baj a látásoddal azonban, ha már ez nehézséget okoz, akkor az a szemfenéki meszesedés jele is lehet. Bár lehet, hogy "csak" a látásod romlott, de mi mégis azt javasoljuk, hogy ebben az esetben mindenképp keress fel egy szakember. A szemfenéki meszesedés egyébként egy másik egyszerű teszttel is kideríthető, amely otthoni tekintetben valamivel pontosabb. Lapozz a cikk folytatásáért!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Egészség
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.
Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.