Egészség

Endrei Judit: Nem szeretném ugyanazt a hibát elkövetni, mint édesanyám!

Megviselte őt a szülei halála

A gyászoló tévés a gyász ellenére nem roskadt magába, változtatott. Rájött, hogy nem élhet úgy, mint szeretett anyukája, hiszen rengeteg terve van, sokáig szeretne teljes életet élni, ezért például egészségét immunregeneráló gyógynövényekkel erősíti.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Édesapám távozásakor mindössze 27 éves voltam, akkor találkoztam először testközelből a halállal, sokkolt, és nagyon mélyen érintett. Édesanyám a mai koromból nézve korán ment el, 76 éves volt. Az ő elvesztése végérvényesen felnyitotta a szemem, és azóta tudom, hogyan nem szeretnék élni. Ő sosem mozgott, nem evett zöldséget, gyümölcsöt, inkább a hagyományos, nehéz ételeket szerette. Az étrend-kiegészítőket pedig hírből sem ismerte, sosem lehetett volna rávenni, hogy ilyenekkel támogassa a szervezetét, hogy vigyázzon magára" - kezdte a tévés, akit születi kálváriája döbbentett rá arra, hogy nem élhet úgy, hogy nem törődik az egészségével.

Odafigyel magára

"Mióta őt elveszítettem, a korábbinál is, még jobban odafigyelek magamra. A mostani helyzetben még inkább tudom, hogy mindent meg kell tennem, hogy erős maradjon a szervezetem. Elkezdtem keresgélni az interneten, és ennek köszönhetően találtam rá egy speciális gyógynövénykúrára, amit rendszeresen szedek. Olyan erőben vagyok, mint a legfittebb éveimben” – magyarázta Endrei Judit.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.
Lifestyle
Tao Porchon-Lynch 101 éves koráig jógázott, tanított és még versenyszerűen táncolt is – az élethez való hozzáállása pedig legalább annyira inspiráló volt, mint a teljesítménye. Három egyszerű...