Egy igazán sokoldalú fűszernövény - A bazsalikom

Nem csak kiváló fűszernövény, hiszen a konyhán kívül is van néhány olyan tulajdonsága, ami miatt érdemes nagyobb figyelmet fordítanunk a fogyasztására, illetve a betegségek kezelésében is nagy segítségünkre lehet.

Már bemutattunk néhány fantasztikus fűszernövényt, amelyekkel számtalan betegséget előzhetünk meg vagy akár kezelhetünk is. Most lássuk, hogy milyen csodás tulajdonságokkal rendelkezik a bazsalikom.

A bazsalikom kifejezetten az egyik olyan fűszerünk, amelyet már az ókorban is ismertek és nagyon szívesen használtak. Alapvetően India területéről származik, ott jótékony tulajdonságai miatt ráadásul szent növényként tisztelték, de Európában csak sokkal később, az 1500-as években vált ismertté.

A bazsalikomhoz számos legenda is fűződik és már az ókorban is gyógynövényként használták, nem is véletlenül, hiszen számos jótékony hatással rendelkezik.

Étvágy javítása
A bazsalikom levelét érdemes étkezés előtt elrágni, hiszen javítja az étvágyat. Étkezés után pedig segíti a gyomrunkat az emésztésben. Ezen kívül csökkenti a puffadás érzését, a szélgörcsöket, sőt még akár a gyomorrontás esetén is hasznos segítség lehet, ha egy bazsalikomlevelet elrágunk.

Idegrendszer nyugtatása
A bazsalikom másik nagyon jótékony hatása, hogy stresszoldóként is használhatod, főleg, ha hosszú távon olyan munkát végzel, amire folyamatosan kell koncentrálnod, ugyanis az idegi fáradtságot is csökkenti a bazsalikom. Ebben az esetben akár teát is készíthetsz belőle.

Köhögés ellen
Teaként alkalmazva egy másik nagyon fontos hatása a bazsalikomnak, hogy csökkenti a köhögés mértékét. Így akár a gyógyszereket is kiválthatod általa a köhögés csillapítására, de ha a bazsalikomból készült főzettel inhalálsz, akkor az orrdugulást is megszünteti.

Vírusok és baktériumok ellen
A bazsalikom nem csak a szervezetünkben segít felvenni a harcot a különböző vírusokkal szemben, hanem az otthoni kozmetikában is hasznát vehetjük ennek a fűszernek. Nyugodtan használhatod pattanások kezelésére, vagy gyulladt területek beborogatására, de ha valamilyen sérülést vagy sebet fedezel fel magadon, akkor is nyugodtan használd ki a bazsalikom természetes gyógyító erejét.

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.