D-vitamin és cukorbetegség? Meg fogsz lepődni, hol találtak kapcsolódási pontot a kutatók

A D-vitamin mostanra népszerűsége csúcsára ért. Nem csupán azért fogyasztjuk nagy mennyiségben, mert jót tesz a csontjainknak, hanem még az immunrendszert is erősíti. Ugyanakkor van még egy rendkívül fontos tulajdonsága, amiről eddig méltatlanul kevés szó esett.
Fogadjunk, hogy ezt te sem tudtad a D-vitaminról
Talán sosem volt olyannyira felkapott a D-vitamin, mint éppen ma, a 21. század első negyedének végén. Az emberek többsége előszeretettel - és relatíve nagy mennyiségben - fogyasztja, hiszen tényleg jót tesz a csontjainknak, emellett pedig még az immunrendszert is erősíti. Na jó, de vajon ez az egyetlen fontos tulajdonsága?
Az úgynevezett prediabétesz a cukorbetegséget megelőző egészségügyi állapot, mely akkor következik be, amikor a vércukorszint már megemelkedett, de még nem érte el azt a szintet, hogy 2-es típusú cukorbetegségről beszélhessünk. Ugyanakkor már ebben a fázisban is érdemes szakorvos segítségét kérni, hiszen ha az ember időben lép, akkor a probléma még megszüntethető.
A bostoni Tufts Medical Center szakemberei rájöttek, hogy a D-vitamin bizony összefüggésbe hozható a prediabétesszel - írja a HVG. A szakemberek nagyszabású metaanalíist végeztek annak érdekében, hogy becslést kapjanak a D-vitamin-kiegészítés anyagcsere-paraméterekre és a cukorbetegség kockázatára gyakorolt hatásáról prediabéteszes egyéneknél.
A tudósok harmincegy randomizált, kontrollált vizsgálatot (RCT) tartalmazó, 3856 prediabéteszes beteg adatait elemző 14 vizsgálatot fésültek át. Meglepő végeredményre jutottak.
Lapozz, a cikk a második oldalon folytatódik!

























