Lehet, hogy Te is érintett vagy? Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

A cukorbetegséggel nem könnyű együtt élni, hiszen gyakran egy teljesen új életmód kialakítását jelenti, miközben az élet más területein változatlanul helyt kell állnunk. Valamennyi érintettnek, beleértve a családtagokat is, sok segítségre és türelemre van szüksége a megfelelő ismeretek elsajátításához, de tudatos életvezetéssel és odafigyeléssel cukorbetegen is teljes élet élhető. (x)

Sokan még csak nem is tudnak róla

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen. Óvatos számítások szerint 2027-re a magyar lakosság 20-70 év közötti korosztályában már minden tizedik ember cukorbeteg lesz.

Kiemelten fontos, hogy időben diagnosztizáljuk a diabéteszt, és megfelelő információval rendelkezzünk erről a szinte észrevétlen, de súlyos szövődményekkel járó betegségről. Ebben segít a diabétesz világnap alkalmából a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete egész napos, ingyenes programokkal 2017. november 11-én a Lurdy Rendezvényközpontban.

Ingyenes vizsgálatok és tanácsadás

A rendezvény fő célja, hogy megteremtse annak a lehetőségét, hogy bárki elsajátíthassa
a cukorbetegséggel való együttéléshez nélkülözhetetlen ismereteket. A helyszínen szakemberek olyan ingyenes vizsgálatokkal, tanácsadással várják az érdeklődőket, mint vércukor-, koleszterin-, vérnyomásmérés, diétás tanácsadás, talpi nyomásmérés, látásvizsgálat, nordic walking tanácsadás, neuropátiás szűrés, masszázs vagy a hajvizsgálat.

E projekt is a „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 - 2020" keretében valósul meg, ahol eddig több mint 6 millió vizsgálatot végeztek a szakemberek a 38-féle vizsgálatot kínáló szűrőkamionban. Az eseményre látogatók személyesen találkozhatnak Korda György és Balázs Klári énekes házaspárral, Erős Antónia televízióssal, valamint Kovács Áron műsorvezetővel, akik nap mint nap bebizonyítják, hogy tudatos életvezetéssel cukorbetegen is teljes életet lehet élni.

A rendezvény kiemelt főtámogatója a 77 Elektronika Kft és a Sanofi, főtámogatója a Di-Care Zrt, és a Foodforce Kft. A részletes programért látogass el a www.cbe.hu oldalra!

Fotók: shutterstock.com

Oldalak

Szólj hozzá Te is!