Egészség

Azt hitte, csak egy pattanás, pedig valójában durvább volt az ok

Újabb műtét várt rá

Marisha már azt hitte, túl van az egészen, amikor újabb rákos pöttyök jelentek meg az arcán. Ismét sebészkés alá feküdt, és saját bevallása szerint úgy jött ki a műtőből, mint Frankenstein lánya: az orrából, az orrcimpájából és az ajkából is ki kellett venni egy darabot. Hosszú felépülési időszak következett, aminek végén szerencsére megállapították, hogy tünetmentes.

„Annyira hozzászoktam már a rossz hírekhez, hogy a pozitív információkat alig tudtam elhinni. Sírni kezdtem és bekereteztem az erről szóló leletet.”

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

20% esély a túlélésre

Érdekes adalék a történethez, hogy Marishának mindössze 20% esélyt adtak az orvosok, ám rájuk cáfolt és kigyógyult a halálos kórból. Története tanulságos lehet mindenkinek: amint valami furcsát észlelünk magunkon, azonnal menjünk el kivizsgálásra, és ha nem elégített ki minket a diagnózis, keressünk fel egy másik szakembert.

Egyszerű fogászati szűrésre ment, de amit az orvos a szájában talált, az villámcsapásként érte

Ez a 25 éves lány nem gondolt bele abba, hogy ilyen fiatalon is súlyos betegség alakulhat ki nála. A történetéből bárki okulhat: figyeljünk oda magunkra!

Fotó: Instagram/marigorosey

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.