Egészség

Megszólaltak a szakértők: ekkorra készülhet el a rák elleni vakcina

Az évtized vége előtt már a páciensek rendelkezésére állhat az oltóanyag.

Felkutatni és semlegesíteni a rákos sejteket

Ugur Sahin és Özlem Türeci, a német BioNTech egykori társalapítói nemrégiben kifejezetten optimista hangnemben nyilatkoztak arról, mikor válhat széles körben elérhetővé a daganatos betegségek elleni vakcina - adta hírül a The Guardian. A szakemberek nemrégiben elmondták: a BioNTech koronavírus elleni vakcinájának alapjául szolgáló mRNS-technológiát át lehet alakítani úgy, hogy az a koronavírusok helyett a rákos sejtek megtámadását célozza.

Arra a kérdésre, hogy mikor állhatnak a betegek rendelkezésére a daganatos betegségek ellen kifejlesztett mRNS-vakcinák, Ugur Sahin azt válaszolta, hogy 2030, vagyis az évtized vége előtt már elkészülhetnek.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az mRNS alapú Covid-vakcina a koronavírus ártalmatlan tüskés fehérjéinek genetikai utasításait juttatja az emberi szervezetbe. Az utasításokat aztán azon sejtek veszik fel, amelyek a tüskés fehérjét termelik. Ezen fehérjéket, illetőleg antigéneket ezt követően "körözési plakátként" használják - így jelzik az immunrendszer antitestjeinek, továbbá más védekező mechanizmusoknak, hogy mit is kell semlegesíteni.

Ezzel a módszerrel lehet az immunrendszert arra ösztönözni, hogy felkutassa és elpusztítsa a rákos sejteket - nyilatkozták a kutatók. A vírusokat azonosító kód helyett a vakcina a daganatantigénekre – a daganatos sejtek felszínén található fehérjékre – vonatkozó genetikai utasításokat tartalmaz.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Egészség
Utazás
Sokan gondolkoznak el azon a magyarok közül, hogy átmennek Ausztriába dolgozni.
Sztárok
Tizenöt év után ismét Liptai Claudia vezette a Mokkát: péntek reggel Henry Kettnerrel debütált a TV2 stúdiójában, majd a Femcafénak mesélt első élményeiről, a közös munkáról és a folytatásról is.
Sztárok
Az RTL 2027-es kínálatában visszatérnek a közönségkedvencek, miközben új realityk, sorozatok és közéleti műsorok is érkeznek. A csatorna több műfajban készül friss tartalmakkal, és új televíziós...
Sztárok
Ókovács Szilveszter egy sejtelmes Facebook-bejegyzésben üzent menesztése után, amelyben egy 2020-as találkozót és Magyar Péterre utaló sorokat idézett fel. Felesége közben nyilvánosan kiállt mellette...
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.