Egészség

Újabb fontos lépés a beteg gyermekekért - Átadták a negyedik Anyák Házát

Átadták a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán kialakított anyaszállást.

Öt éve nyílt az első

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A Bethesda Gyermekkórház 2012-ben belevágott a kórház udvarán lévő, régen diakonissza szállásként működő épület felújításába, hogy az hozzátartozói szállásként működhessen a kórházban lévő Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központban kezelt gyermekek hozzátartozóinak megfelelő elszállásolására. Az Égéscentrumba az ország legtávolabbi pontjairól is érkeznek gyermekek, akiket sokszor hónapokig is kezelhetnek. A családok túlnyomó része a nagy távolság okán, és sokszor anyagi lehetőségek híján, nem tudta elkísérni a súlyosan sérült gyermeket. Erre kínál megoldást a Bethesda Anyák Háza. Majd 2015. november 19-én, az Essity Hungary Kft. és még sok más vállalat és magánadakozó szíves támogatásával, közel 60 millió forintos beruházással jött létre az Anyák Háza, ami azóta 200-nál is több család számára jelentett megoldást a szükség idején. Az Anyák Háza szállás mellett lelki támogatást, és olykor más, tárgyi támogatást is ad a tragédián átesett családoknak.

Lapozz tovább!

Fotó: Vidor Eszter

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...
Sztárok
Noha Sarolta hercegnő még csak 11 éves, a brit királyi család már most rendkívüli körültekintéssel tervezi a jövőjét. A szakértők szerint a palota tudatosan, apró lépésekben vezeti be Vilmos herceg...
Egészség
Sokan nem is sejtik, hogy a rágógumik többsége ma már műanyag alapú, így a rágás során néhány perc alatt akár több ezer mikroműanyag-részecske is felszabadulhat. A Semmelweis Egyetem szakértője arra...
Sztárok
A brit királyi család modern kori történetének legsúlyosabb botránya újabb fejezettel bővült. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és e-mailek tanúsága...
Sztárok
Brasch Bence tiszta vizet öntött a pohárba: a népszerű színész a közösségi oldalán jelentette be, hogy házassága Gál Réka Ágotával menthetetlenül véget ért. A szűkszavú, de annál őszintébb...
Lifestyle
A mobiltelefon ma már szinte folyamatosan a kezünkben van, ezért gyorsan koszolódik, és rengeteg baktérium is megtelepedhet rajta. Sokan rendszeresen tisztítják, ám éppen a legnépszerűbb módszerrel...