Christmas

Jártunk a Mikulás irodájában: Ilyen a karácsony Nagykarácsonyban

Varázslatos a hely

Elképesztően hangulatos a Mikulás szobája. A sarokban egy gyönyörű karácsonyfa áll, mellette kis kandalló és akkor ott van ő, az íróasztalánál fogadja a csemetéket. Háta mögött és mellette szekrény, roskadásig telve levelekkel és el is mondja a két kis lurkónak, hogy évente több ezer levelet kap gyerekektől és sokukra még válaszol is. Emlékezteti őket arra, hogy nem csak az ajándékok fontosak, hiszen ez a szeretet ünnepe és hogy a család a legnagyobb ajándék. De ő mégis szeretné őket meglepni, súgják meg nekik, mire vágynak. A szégyenlős kisgyerekek csak irulnak-pirulnak, szólni alig mernek, míg halkan csak megsúgják szívük leghőbb vágyát. A Mikulás persze azt mondja, ami a felnőtt fülnek már kimondottan diplomatikusan hangzik, hogy lehetőség szerint közben fog járni azért, hogy karácsonyra azt kapják, amit szeretnének. Cserébe pedig ő is vár némi ellenszolgáltatást, énekeljenek neki valami szépet vagy mondjanak mondókát. De a gyerekek csak félénken mosolyognak, így hát bátorítóan odalép hozzájuk a nagymama, hogy megadja a kezdő hangot és már dalra is fakadt a család. A Mikulás elégedett és elő ajándék gyanánt egy kis mikuláscsomagot oszt manó-segédjével a gyerekeknek és a felnőttöknek is, így még én is kézhez kaptam egy csomagot.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Fotó: Femcafe/Balogh Orsolya

Oldalak

Christmas
Lifestyle
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Sztárok
Maryam d'Abo a nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb Bond-lánya volt, akinek természetes szépségét és ragyogó mosolyát közel négy évtizeddel később sem felejtették el a rajongók, nem véletlenül.
Egészség
Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.
Sztárok
Puskás Peti élő adásban szembesítette feleségét a „konyhai és nyelvtudási hiányosságaival”.
Fashion&Beauty
Te is ismered azt az érzés, amikor hetekig vadászol a tökéletes téli bőrcsizmára, végre megveszed, majd az első havas, latyakos nap után kétségbeesve látod a fehér foltokat és a repedező bőrt?