Christmas

Jártunk a Mikulás irodájában: Ilyen a karácsony Nagykarácsonyban

Ennyi élmény egy helyen

Már rögtön a bejáratnál fel lehet ülni a Mikulás szánjára, csak győzze kivárni az ember, ahogy a lelkes apróságok is átélik pár pillanat erejéig, milyen lehet a levegőben suhanni kilenc rénszarvassal. Ott már érezni lehet a közeli árusok portékájának illatait, mint például a kürtőskalács, rétes és kávé illata. De nincs idő bámészkodni, áramlik a tömeg, a Mikulás ház ajtaja pedig szinte mindig nyitva. Belépek hát én is, hogy találkozzam a falu hírességével.

Ez fogad odabennt

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Odabent a Mikulás egy kedves kis asszisztense megkér mindenkit, hogy húzzunk a cipőnkre kék zacskót, hogy ne koszoljuk össze szeretett Mikulásunk otthonát. Jogos. A látogatók, az izgatott szülők, nagyszülők és gyerekek - köztük én is – eleget teszünk a kérésnek. Megszabadulva a felesleges holmiktól egy kis játszószobába vezetnek, ahol várakozni lehet, hiszen folyamatosan vannak bent a Mikulásnál, aki családonként hallgatja meg a hozzá érkezőket. Eközben a gyerkőcök leköthetik magukat, mígnem egy újabb karácsonyi manó lép elő, hogy közölje a helységben lévőknek, hogy a Mikulás várja őket. Beszököm hát egy családdal, mintha kísérő volnék és a háttérbe vonulok ámulni.

Fotó: Femcafe/Balogh Orsolya

Oldalak

Christmas
Keselyű sorozat
Október 17-én kezdi vetíteni a TV2 új, saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt.
Sztárok
Drámai pillanatok rázták meg Az Árulók kastélyát: a legutóbbi kerekasztal-szavazáson ugyanis Rainer-Micsinyei Nórának kellett búcsúznia a játéktól az Ártatlanok nagy megdöbbenésére.
Fashion&Beauty
Lead: Egy elegáns, mégis kényelmes cipőfazon hódította meg a divatvilágot, amely a hétköznapi összeállításokat is pillanatok alatt kifinomultabbá teszi. Az opera cipő a klasszikus stílust ötvözi a...
Lifestyle
Egyesek szerint a vörös hajú embereknek nagyobb adag érzéstelenítőre lehet szükségük egy műtét vagy akár egy fogászati beavatkozás során. A feltevésnek tudományos alapja is van, ám a kutatók...
Lifestyle
A sütőtököt igazi vitaminbombaként tartjuk számon – a dietetikusok és táplálkozási szakértők azonban most kongatják a vészharangot, ugyanis nem mindegy, hogy van elkészítve.
Lifestyle
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.