Christmas

Interaktív játékasztal minden korosztálynak a szórakoztató pillanatokért

Az interaktív, digitális társasjáték asztal jó alternatíva a telefonozás és a céltalan netes szörfözés helyett a fiatal generáció számára, az idősebbek pedig új ismereteket szerezhetnek általa.

Szinte minden családban, ahol gyerek van, elhangzanak a következőkhöz hasonló mondatok: „Tedd le a mobilt, amíg vacsorázunk!“, „Ma már eleget gépeztél, kérlek, keress más elfoglaltságot!“. Kezd felnőni egy generáció, amely szinte kütyüvel a kezében született, ők a karantén alatt tableten tanultak, játszottak és azon tartották a kapcsolatot a pajtásokkal, családtagokkal.

„Kríziskezelő szakemberként azt gondolom, hogy a túlzott kütyühasználat a fiatalok körében főleg mentális problémákat okoz. A többség átlépi azt a határt, amikor már nem fejleszt a digitális eszköz, hanem inkább rombol. A mentális problémákon felül más egészségügyi bajokat is okozhat a túl sok kütyüzés: hiperaktivitás, szorongás is felléphet negatív hatásként, a szociális érésben is okozhat károkat, hiszen nehezebben kapcsolódnak a gyerekek másokhoz, alig-alig kommunikálnak. A legújabb kutatások megmutatták, hogy idegrendszeri problémáktól az emésztési bajokig, sokféle káros hatása lehet a túlzásba vitt gépezésnek.“ – állítja Murányi Edina, ESPT parapszichológus, gyermek- és felnőtt kríziskezelő tréner, a Murányi Empraxis Edukációs Központ alapítója.

Negatív tapasztalat adta a játékasztal ötletét

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

„Milyen karácsony az, amikor a családtagok nem egymással foglalkoznak? – ezt a kérdést nemcsak magamban tettem fel, hanem hangosan is kimondtam. Mennyire megváltozott a világ, hogy a gyerekek a netet bújják ahelyett, hogy együtt játsszanánk, mint azelőtt. Erre a férjem átölelt és azt mondta, hogy semmi baj, majd csinálunk egy digitális társasjáték asztalt és majd azt nyomogatjuk együtt“ – meséli Szenes Nicolette, a TouchGameTable interaktív játékasztal társalapítója.

Mentális egészség és közös játékélmény

„A társasjáték a folyton változó világban egy állandó örömforrás lehet, új érzelmeket vált ki, aktivizál, fejleszt, összekapcsol, ez mind fontos a mentális egészség megtartásában. Egyes játékok csapatépítésre, összekovácsolásra is jók, hiszen versengésből együttműködést tud kialakítani“ – sorolja a játék előnyeit Murányi Edina.

Felnőtt egy generáció, amely rajong a digitális eszközökért. Őket már nem lehet a 10-20 évvel ezelőtti módon szórakoztatni, de az ő szüleik is arra törekednek, hogy értelmes dolgokkal szórakozzanak a gyerekeik. A játékok kiválasztásánál az az egyik vezérelv, hogy legalább négy ember játszhassa, így mindenképp megvalósulhasson a társasági szórakozás. Az asztalok csapatépítő tréningeken, különféle baráti összejöveteleken és üzleti rendezvényeken is használhatók szórakozás céljából, az otthoni játékpark részeként pedig vidám pillanatokat szerezhet az egész családnak.

Oldalak

Christmas
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!