Bed&Love

Sir Elton John ismét oltár elé áll párjával

Bár Elton John és kedvese, David Furnish már 2005-ben kimondták a boldogító igent, mégis most azt tervezik, hogy második otthonukban, Los Angelesben is oltár elé állnak.

A Grammy-díjas zeneszerző és énekes Elton John és párja, David Furnish egy különleges esküvőt tervez. Úgy döntöttek, hogy másodszorra is örök hűséget fogadnak egymásnak, ám most Kalifornia államban, még pedig az Angyalok városában.

A pár még 2005-ben házasodott össze Londonban. Azzal pedig, hogy újból egybekelnek, szeretnék megünnepelni azt az áttörő és jelentős eseményt, miszerint feloldották a melegházasság tilalmát. Köztudott, hogy sok államban nem fogadták el a melegházasságot, ám mostanra ez megváltozott. Az ügy létrejöttének érdekében akkor Brad Pitt is jelentős lépéseket tett.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„Los Angeles olyan nekünk, mintha a második otthonunk volna, ezért szeretnénk itt is kimondani egymásnak az igent” – mesélte Furnish.

Ráadásul nemrég, január 11-én született meg második gyermekük, Elijah Joseph Daniel Furnish-John. Első csemetéjük, 2010-ben jött a világra, aki a Zachary nevet viseli.

„Mindketten nagyon régóta vágytunk gyerekekre. Hihetetlen, hogy van két fiunk. Második fiunk születésével teljes lett a család. Nagyon nehéz szavakba önteni, hogy érezzük most magunkat. Rettenetesen boldogok vagyunk.”

Másodszorra is sok boldogságot kívánunk nekik!

Fotó: mirror.co.uk

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Még mindig őrülten népszerű strandkaja a hekk, de van olyan eset, amikor nem szabadna megenni.
Sztárok
Pamela Anderson tényleg pánikba is esett kicsit, hogy egy ekkora világsztár akar vele dolgozni.
Egészség
Ha tartósítószer-mentes ketchupot veszünk, akkor mi benne mondjuk az a bizonyos módosított keményítő?
Sztárok
Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.
Sztárok
Elrajtolt Magyarország egyik kedvenc reality műsora, a Most Wanted - A hajsza a Keleti Pályaudvartól.
Lifestyle
A Perseidák meteorraj 2026-os csúcspontja különleges energiákat hoz: három csillagjegy szülöttei számára most váratlan fordulatok és csodák kezdődnek.