Neked mennyire fontos a szerelem?

Küzdjünk meg a szerelemért vagy elégedjünk meg azzal, ami van?

Az elmúlt pár évben, ahogy az ismerőseim egyre közelednek az egyetemi éveik végéhez, és közelebb lesznek ahhoz a bizonyos nagybetűshöz, sajnos egyre többször szembesülök vele, hogy sokan a kényelmes utat választanák inkább. Ami nem csak azért szomorít el, mert nem egy játékról van szó, hanem hátralevő életükről -ami jó esetben még minimum 50 évet jelent-, de azért is mert túl fiatalok ahhoz, hogy ennyire elkeseredettek vagy lusták legyenek. Aki csalódott már a szerelemben nagyon hajlamos általánosítani, amit nem szabad, hiszen akkor mindenkit kizár az életéből. Csak azért, mert egy pasi vagy nő megbántott, nem feltétlenül fog a következő is elbánni velünk. És hát ahogy mondani szokták, nem a célba érés az érdekes, hanem az odáig vezető út, ha pedig félúton letáborozunk, akkor rengeteg élménytől fosztjuk meg magunkat, ráadásul önként.

Nem egy ismerősöm hajlandó lenne megállapodni a jelenlegi kapcsolatában, pedig nem is biztos abban, hogy valóban szerelmes párjába, és talán már csak a megszokás tartja össze őket. Elismerem, egy kapcsolatban vannak nehézségek, nem is kevés, de ezek természetes velejárói, nem lehet elkerülni, ha egyszer összekötjük valakivel az életünk bármilyen szinten is. De tényleg ennyivel nehezebb szerelemben élni valakivel, mint szeretetben? Vagy csak a társadalmi nyomásra cselekednek sokan, miszerint 30 körül illik férjhez menni, sőt hamarabb, hogy a harmadik X elején már jöhessen a baba.

Egyáltalán vannak még ilyen elvárások az egyénekkel szemben, vagy az emberek maguk sem tudják, mit akarnak igazán, és a jól bevált sablon sokat nem árthat. Vagy mégis?
Nem szabad feladni, nem csak huszonévesen, de soha. Rengeted példa van arra, hogy ki hogyan találta meg a párját és a boldogságot. Egy ismerősön például 21 évesen megtalálta élete szerelmét, 14 éve boldogan élnek együtt, 6 éve házasságban, három éve pedig a gyermekükkel. Bár már a kezdetektől tudták, hogy együtt szeretnének lenni, nem siették el a dolgot, hogy ne essenek olyan csapdába amiből aztán rendkívül nehéz kikerülni.

Vannak akik több évtizedes házasságokból lépnek ki, mert már nem boldogok a társukkal, ami sokkal logikusabb, mint csak elviselni a másikat, és inkább együtt maradni, vagy éppen a gyerekek miatt, ami a világon a legnagyobb marhaság, ami ilyenkor tenni lehet.

Tapasztalatból tudom, hogy a gyerekeknek többet árt, ha a kapcsolatuk romjain élő szülők együtt maradnak, mint ha elválnának. Akárhány évesek is legyenek a gyerekek, senki nem akar ilyen családban élni, és ilyen családmodellt továbbvinni. Az újrakezdéshez a kor sem szabad, hogy akadályt jelentsen, hiszen nem egy olyat ismerek, nőt és férfit egyaránt, akik a negyvenes évek közepén, vagy éppen az ötvenes éveikben kezdték újra. Azóta új párjuk van, néhányuk meg is házasodott, és boldog.