Nagy nyári szerelmi horoszkóp - Víz jegyek

A víz jegyek elé nehézséget gördít a nyár, ám a szerelem mindent legyőz. A szingliknek sincs egyszerű dolga a párkeresés során, de a csillagok mindig tartogatnak kellemes meglepetéseket.

Rák
Júniusban nagyon jó formában lesz a Rák, érdemes ezt megmutatni másoknak is! Sok programajánlatod lesz, melyeket semmiképp se hagyj ki, hiszen jó kapcsolatokra tehetsz szert, melyeket később jól hasznosíthatsz majd.
Akik párban élnek, kissé bizonytalanok, megmagyarázhatatlan rossz érzések töltik el őket. Érdemes ezeket megosztanod pároddal, hogy kételyeidet elfelejthesd és megnyugodj, hiszen félelmeid teljesen alaptalanok.

Júliusban a szinglik találkozhatnak egy olyan emberrel, akinek a társaságában az első pillanattól kezdve teljesen fel tudnak oldódni, mintha már ezer éve ismernék egymást. Lehet ez egy baráti viszony, de kialakulhat belőle kapcsolat is, ez már csak kettőtökön múlik.
A párban élőknek nagyon fontos az a biztonság, amit a kapcsolat nyújt számukra, ezért túl sok mindent elnéznek, megengednek párjuknak. Légy kicsit határozottabb, ha olykor te is érvényesíted akaratodat, sokkal jobban érezheted magad.

Augusztusban a Rákok sokkal felszabadultabbak, mint általában. Arra viszont ügyelj, hogy ne mutasd másnak magad valaki kedvéért, mint amilyen valójában vagy, mert csalódás lehet a vége. Önmagadért szeressenek, ne egy felvett szerepért.
A párkapcsolatban élőknek több problémával is szembe kell majd nézniük, ám ezek megoldása még jobban meg fogja erősíteni a szerelmet. Minden türelmedre és megértésedre szükséged lesz ahhoz, hogy megértsd társad viselkedését, de mindig gondolj arra, hogy ez a nehezebb időszak nem tart sokáig.

 

Skorpió
Júniusban a Skorpiók egy nyaralás során könnyed kalandba keveredhetnek, és ezzel a személlyel aztán további terveik is lennének, ám a másik fél csak szórakozásnak fogja fel a dolgot.
A kapcsolatban élők kissé csipkelődős hangulatban vannak, gyakran ok nélkül belekötnek párjuk viselkedésébe, amiből kisebb viták alakulhatnak ki, ám kedveskedő stílusoddal egy pillanat alatt elfeledteted bűneidet.

A július a szerelemről szól, hiszen a Skorpiók olyan emberrel kerülnek nagyon közeli kapcsolatba, akit eddig észre sem vettek. Választottad nehezen mutatja ki érzéseit, amire neked viszont szükséged lenne, így mindig lesznek kételyeid, ám a szerelem erősebb lesz.
Akik már megtalálták párjukat, engedve a másik nem csábításának tévútra tévedhetnek, ami válaszút elé állítja őket. Inkább mérlegelj, vajon tényleg megéri-e feladni a kapcsolatot egy kis szórakozásért.

Az augusztus inkább a barátságoknak kedvez, a Skorpiók nem igazán szeretnék lekötni magukat senki mellett, mert most nem éreznek magukban elég energiát ahhoz, hogy alkalmazkodjanak egy kapcsolatban.
A foglalt Skorpió elgondolkozik azon, vajon mennyit tudnak még adni egymásnak a szerelemben. A kapcsolat most nem felhőtlen, ám némi kitartással ezt az időszakot is átvészelhetitek.


Halak

Júniusban a szinglik kiszemelnek maguknak valakit, akit meg is szereznek maguknak, ám rövid idő elteltével rájönnek, hogy a férfi nem olyan, amire vágynak, mert túlságosan korlátozni akarja a szárnyaló Halakat.
Akik már párra leltek, elsődleges feladatuk a kapcsolat megerősítése lesz. Egy nagy közös utazás nem csak új élményekkel szolgálhat, hanem nagy tisztázó beszélgetésekkel is, melyek segítségével a kapcsolat visszanyerheti erejét.

A július a kalandok jegyében fog telni, de most nem is vágysz többre, élvezed és kihasználod azt, hogy bárkit elcsábíthatsz.
Akik kapcsolatban élnek, nagyon sok kellemes programra számíthatnak, így nagyon jól telik a hónap, ám a végén számítani kell egy nagy veszekedésre, de ezt szerencsére sikerül sérelmek nélkül elsimítani.

Augusztusban megpillantasz valakit, akit közelebbről is meg szeretnél ismerni, ám eközben nem mondasz le a többi férfi elcsábításáról sem. Érdemes lenne választanod, hogy melyiket tartod fontosabbnak.
Akik már megtalálták a szerelmet, kisebb vitákra számíthatnak, ugyanis a Halak nagyon ingerült ebben a hónapban. Szervezzetek külön programokat, hogy tudjátok értékelni az együtt töltött időt!

Oldalak

Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...