Korai szex egyenlő rossz házasság?

Egy nemrégiben folytatott kutatás alapján a tudósok arra jutottak, ha a párok a kapcsolat elején túl korán bújnak ágyba, házasságuk sikertelen lesz.

Ezt az elméletet a kutatók azzal magyarázzák, hogy a korai testi kapcsolat miatt háttérbe szorul a kommunikáció, így nem tudják a későbbi felmerülő problémákat megbeszélni. A tudósok azt is megállapították, hogy azok a párok, akik a randevúzás időszakában nem létesítettek szexuális kapcsolatot, sokkal harmonikusabb volt a kapcsolatuk, ugyanis Ők a hangsúlyt a kommunikációra helyezték, így jobban meg tanultak egymással kommunikálni, ezért stabilabbnak érezték a kapcsolatukat, sőt még a szex is élvezetesebb volt.

A tanulmány egyik vezetője úgy véli, hogy akik hamar intim kapcsolatba kerülnek egymással, azoknak kapcsolatuk bonyolult lesz, amiből nehéz kilépni. Ezért azt javasolják, hogy mielőtt szexbe bonyolódnánk, ismerjük meg kellőképpen a másikat, és beszélgessünk sokat elképzeléseinkről, így még időben megtudhatjuk, hogy egyáltalán összeillünk-e.

Hogy így van-e vagy sem, azt nem tisztem eldönteni, mindenesetre nem árt, ha megismerjük jobban egymást, mielőtt szexuális kapcsolatot létesítünk.

Oldalak

Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.