Így ismerkedj Valentin-napon!

Ha a Valentin-nap szingliként ér utol minket, akkor sem kell feltétlenül egyedül tölteni a napot, bátran ismerkedhetünk, hiszen e jeles alkalommal talán még nagyobb a férfiakban az ismerkedési kedv, mint egyébként. Nézzük, hogyan kelthetjük fel a férfiak figyelmét, ha ismerkedni szeretnénk!

Előkészületek
Tegyük fel, hogy a szerelmesek ünnepén úgy döntünk, hogy a magányos helyett inkább egy mozgalmas estét szervezünk, és szembenézünk az éjszakával. Tehetjük ezt barátokkal, barátnőkkel, vagy ha bátrabbak vagyunk, akár egyedül is – tény, hogy a lehetséges ismerkedésnek leginkább ez utóbbi változat kedvez. Tehát a terv már megvan, lehet készülődni! Válasszunk valami dögös ruhát, amiben vonzónak érezzük magunkat, ugyanakkor kényelmes is - legyen inkább sokat sejtető, mint kihívó, de semmiképpen sem közönséges. Az általános szabályt tartsuk be: ha felülről villantunk egy kicsit, alulról már ne tegyük - vagy fordítva, máskülönben könnyen lotyósra sikerülhet a figura, azt pedig természetesen nem szeretnénk, ha bárki is könnyű prédának tekintene minket.

Egy szexi - de azért kényelmes - fehérnemű sem rossz ötlet, elsősorban a magabiztosság növelése miatt, ettől vonzóbbnak fogjuk magunkat érezni, dacára annak, hogy rajtunk kívül más nem tudja mit rejt a ruhánk, viszont a tudat éppen elég a kívánt hatás eléréséhez. Egy jó parfüm kiválasztásával szintén sokat tehetünk azért, hogy csábítóbbá tegyük az összhatást, legyen inkább valami finomabb, könnyedebb, kicsit édes illat, mint erőteljes - a pacsuli-szerű parfümök inkább taszítják a férfiakat. Illetve figyeljünk a mennyiségre is, a magunkkal húzott illatfelhő szintén nem vált ki semmi jót a pasikból. A sminket se vigyük túlzásba, a „kevesebb néha több” elvet betartva járjunk el, az arcunk csak egy bizonyos részét hangsúlyozzuk. A szemet vagy az ajkakat, kinek melyik a szebbik „oldala”.

Bevetésen
Először is teremtsük meg az alapokat az ismerkedéshez, pl. ha barátokkal érkezünk, előbb beszélgessünk, viccelődjünk, hogy oldódjon a hangulatunk - esetleg ihatunk egy pohár bort, a lényeg, hogy kicsit ellazuljunk. Nézelődjünk, hátha megakad a pillantásunk valakin - ha megtörtént, áttérhetünk a következő szintre. Ha még nem sikerült megteremtenünk a szemkontaktust, legyünk kitartóak, pillantsunk a kiszemelt felé gyakran, de ne bámuljuk állandóan. Ha észrevett minket, mosolyogjunk rá, ezzel egész biztosan megragadjuk a figyelmét. Elég egy apró mosoly, vessünk rá egy sokatmondó, csábos pillantást, majd nézzünk szemérmesen félre. Kortyoljunk egyet az italunkból és finoman nyaljuk meg a szánkat - tényleg csak kicsit, hogy ne legyen túl nagy az erotikus töltet, máskülönben azt érjük el vele, hogy a pasi „szexre hívást” lát majd benne.

Ha magától nem jön oda hozzánk, menjük el mellette és közben nézzünk a szemébe. Ha sikerült megteremteni a kontaktust, vagy ő fog megszólítani minket, vagy nekünk kell megtenni ezt a lépést. Ha a férfi nem lép, de úgy érzékeljük, hogy nincs ellenére a játszadozás, akkor rajtunk a sor. Ha nagyon nem akarja észrevenni az érdeklődésünket, inkább hagyjunk fel a próbálkozással. Sikeres szóba elegyedés esetén kezdjünk valami egyszerű kérdéssel, például: egyedül vagy társasággal jött-e? Szerencsés esetben meghív egy italra, vagy átveszi az irányítást a beszélgetésben. Ha már szóba elegyedtünk, legyünk érdeklődőek, mosolyogjunk, flörtöljünk - de egyértelmű célozgatások nélkül. Érintsük meg a nyakunkat, kicsit a hajunkkal is babrálhatunk, végigsimíthatunk a combunkon - ezekkel a mozdulatokkal egész biztosan hatni tudunk rá. A folytatás már rajtunk múlik, hogy egyéjszakás kaland lesz-e a dologból, vagy akár még valami más is kisülhet belőle.

Ha nem az ismerkedés a célod, akkor a következő programokkal is letöltheted a Valentin-napot!

Oldalak

Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.