9 dolog, amit mindig csinálj meg szex előtt

Célozgass a szexre

Míg a spontaneitás gyakran dicséretre méltó, a szexuális feszültség megteremtése a találkozás előtt, jóval izgalmasabb együttlétet eredményezhet. Hidd el, a várakozási idő megtérül, és olyan szexben részesültök majd partnereddel, amire még sokáig emlékezni fogtok. Hiszen tudjuk, a jó dolgokra általában várni kell. Adj párodnak reggel egy hosszú csókot azzal az ígérettel, hogy alig várod, hogy hazajöjjön – hidd el, érteni fogja a célzást. De küldhetsz neki egy kacérkodó üzenetet is a nap folyamán, vagy kacsints rá szexin, ahogy belép az ajtón.
A lényeg, hogy csinálj valami olyat, amivel jelzed, hogy a szex már a láthatáron van, de adj időt mindkettőtöknek arra, hogy elszabaduljon képzeletetek, és beinduljon fantáziátok – ez megteremti majd köztetek az alaphangulatot, amikor az együttlétre kerül a sor.

Készítsd elő az óvszert

Mindannyian voltunk már abban a helyzetben, amikor partnerünkkel tombolt köztünk a vágy, de a pillanat hamar elszállt, amikor elő kellett keresni az óvszert. Kerüld el ezt a hangulatromboló és kínos szituációt azzal, hogy nő létedre is készülsz a biztonságos szexhez való kellékkel, ha esetleg párod elfelejtené. Helyezd minél közelebb az ágyhoz, hogy ne kelljen messzire menni érte, és tudd azt is, hogy hogyan kell megfelelően felhelyezni, hiszen ezt a férfiak általában rendkívül izgatónak találják. Szakértők pedig azt javasolják, hogy vegyünk inkább nagyméretű óvszert a normál helyett, mert csak minimális különbség van a kettő között.

Szerezz be síkosítót

A hozzáértők egy másik nélkülözhetetlen dolognak a síkosítót tartják, és azt javasolják, hogy mindig legyen kartávolságon belül, hiszen így nem kell keresgélni, és egyik szobából a másikba szaladgálni érte. Már léteznek olyan termékek, amiket az ágy oldalára lehet felrakni, és úgy működik, mint egy szappanadagoló. Ezzel pedig elkerülheted a palackokkal való bajlódást, amivel az izgalom hevében úgyis csak a probléma van.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Gondold át a részleteket

Környezeted rendezgetése segíthet számodra a hangulat megteremtésében. Van, akinek a kedvenc lejátszási listája segít, de a gyertyák, vagy a tompított világítás, és az enyhe, kellemes illatok mind fokozhatják az élményt és vágyaidat.

Készülj fel fejben

Különösen a nők számára a szex az agyban, az elmében kezdődik. Az agy ugyanis olykor erősebb szexuális szerv, mint a nemi szervek, mert ott keletkezik a vágy, ami aztán szétterjed egész testedben. Így ha elképzeled, milyen is lesz majd az együttlét pároddal, és beindítod fantáziád a vizualitással, az csodákat fog tenni, és fokozni fogja érzékeidet a szexre való felkészülés során. Amikor pedig végre eljön a pillanat, és együtt vagytok, ne felejtsétek az előjátékot sem, hiszen az tökéletes felvezetése annak, ami majd utána következik…

Lapozz, a következő oldalon folytatjuk!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Sztárok
A brit királyi család karácsonya kívülről idilli és meseszerű, a háttérben azonban szigorú rend, évszázados hagyományok és láthatatlan szabályok irányítanak mindent. Ezek közül az egyik Katalin...
Lifestyle
Egy friss Harvard-kutatás szerint az, ahogyan beszélünk, rengeteget elárul a lelki állapotunkról.
Lifestyle
A matrac az otthon egyik leginkább igénybe vett, mégis legelhanyagoltabb darabja, pedig az egészségünk és a közérzetünk múlik rajta. Létezik azonban egy természetes módszer, amellyel vegyszerek...
Lifestyle
A bejelentő közölte, hogy egy tízemeletes ház egyik lakásának ablakában lángokat lát. A tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, ám ami ott fogadta őket, arra egyáltalán nem voltak felkészülve.
Lifestyle
Noha csak egyetlen pandát kell meglelned az ábrán, előre borítékolható, hogy keményen meg fogsz majd szenvedni a győzelemért.
Lifestyle
Senki sem várja el, hogy minden tökéletesen sikerüljön egy esküvőn. De amit ennek a nőnek el kellett viselnie azon a napon, amelyet élete legboldogabb napjának remélt, az a kínzással határos!