Bed&Love

Ezekben az esetekben mondj nemet az ágyban

Ha az ember lánya szerelmes, sok dolgot képes megtenni a kedveséért, néha olyanokat is, amit egyébként soha nem csinálna. Nincs ez másképp a hálószobában sem, és minthogy az ember a legjobbat szeretné adni a párjának, hajlamos felelőtlenül dönteni. Lássuk, mikor kell nemet mondanod.

Szexuális játékok
Természetesen vannak olyan erotikus játékok, melyeket mind a ketten szívesen kipróbálnátok. Ezzel nincs is semmi baj, jó szórakozást! A probléma ott kezdődik, amikor a párod valami olyasmibe próbál belevinni, amihez neked sem kedved, sem gusztusod. Az emberek különbözőek, és bizony előfordulhat, hogy van olyan számára izgató dolog, ami téged kicsit sem hoz lázba.
Ebben az esetben meg kell találnotok az arany középutat. Az nem megoldás, hogy teljesen elzárkóztok egymás vágyainak megismerésétől, hiszen a szex fontos alapköve egy kapcsolatnak. Ettől függetlenül, ha úgy érzed, hogy párod olyan dologra próbál rávenni, amit te megalázónak vagy gusztustalannak érzel, akkor bátran mondj nemet. Sok nő azt gondolja, ha nem enged, akkor kedvese elhagyja, pedig egy normális kapcsolatban ez nem lehet probléma.
Azok a hölgyek, akik beleesnek abba a hibába, hogy engednek a nyomásnak, sokszor nem számolnak azzal, hogy ez milyen módon hat ki a további szexuális életükre.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Baba-dolog
Rengeteg cikk, könyv és vélemény szól arról, hogy kinek a dolga a védekezés. Ma már rengeteg módszer van arra, hogy megelőzzük a nem kívánt terhességet, a fogamzásgátló gyógyszerektől kezdve egészen az óvszerig. Nem véletlen, hogy pont ezt a kettőt említettük, hiszen még az előbbit neked kell bevenned, az utóbbi a férfi dolga.
Hogy ki, melyik módszert választja, az sok dologtól függ. Vannak olyan nők, akik különböző egészségügyi okok miatt nem szedhetnek például gyógyszert.
Az óvszer használatát sok férfi nem szereti, talán erre a legnagyobb bizonyíték az a sok-sok hasonlat, amely ennek használata kapcsán született. Ha mégis ezt a formáját választjátok a védekezésnek, akkor egyszer-egyszer előfordulhat, hogy kedvesed átvállalja magára a védekezés szerepét, és azt mondja, nem kell semmi, majd ő vigyázni fog. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol ismét egyetlen felelősségteljes válasz van, és az a nem.
Gondolj csak bele… Ha nem leszel terhes, akkor tény, hogy kedvesednek volt egy jó estéje. Hogy milyen áron, abba már nyilván csak akkor gondoltok bele, ha mégsem vigyázott eléggé. Ha úgy gondoljátok, hogy nem álltok készen még egy gyerekre, akkor tessék védekezni. Minden nő szeretné maximálisan kielégíteni kedvese vágyait, de soha ne feledd el, hogy felelősséggel tartozol magadért is. Mint fent említettük, számos módja van ma már a védekezésnek, felnőtt emberként pedig igen is venni kell a fáradtságot, és utánajárni, hogy mi az, ami mind a kettőtöknek megfelel.

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Hatalmas pikkelyes betolakodó miatt hívtak segítséget egy ausztráliai otthon lakói, ám a helyszínre érkező profi vadászt még a hüllőnél is nagyobb meglepetés várta. A zárt ajtók mögött ugyanis...
Home&Design
Ha kicsi a hálószobád, valószínűleg már te is eljátszottál a gondolattal, hogy csak egy falbontás segíthetne rajta. Pedig egy lakberendező szerint létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás, amihez még...
Lifestyle
A legtöbben talán nem is sejtik, hogy egyetlen apró kertészeti hiba is elég ahhoz, hogy a paradicsompalánták ugyan szépen fejlődjenek, mégse hozzanak bőséges termést.
Lifestyle
Nap mint nap behajtunk alá, mégis kevesen gondolkodnak el azon, miért ilyen hatalmas a benzinkutak fölé épített tető. Sokan azt hiszik, kizárólag azért készült, hogy ne ázzunk meg tankolás közben, de...
Lifestyle
A valódi személyes fejlődés és a pozitív életmódváltás ritkán kezdődik felhőtlen boldogsággal. A pszichológia szerint a belső szintlépést szinte mindig komoly belső feszültség előzi meg. Íme a jelek...
Fashion&Beauty
A nyári manikűrök idén minden eddiginél kreatívabbak: a gyümölcsös mintáktól és a pasztellszínektől kezdve a márványhatású, valamint az aura dizájnokig rengeteg izgalmas trend közül válogathatsz. Ha...