Bed&Love

Csak szex – és más semmi

Újabban egyre nagyobb divat a „csak szexre kellesz” felállás, vagy legalábbis egyre inkább előtérbe kerül ez a téma – ezt bizonyítja az is, hogy nem egy film alapjául szolgált ez a vágyaink kielégítését szolgáló módszer. Azonban miért is választják az emberek az egy éjszakás kalandokat?

Elsősorban azok számára kényelmes ez a megoldás, akiknek jó ideje nincsen tartóskapcsolatuk, és nincs is rá kilátás a közeljövőben, vagy egyszerűen csak éretlennek érzik magukat egy komoly kapcsolathoz, ám mégis szükségük van egy másik ember testi közelségére. Ilyenkor egyszerűbb pusztán rövid kalandokba keveredni, egészen addig, míg meg nem találják azt a személyt, aki már nem csak egy éjszakára kell.

Szabadság utáni vágy?
Egy hosszú kapcsolat bonyolult és fájdalmas lezárása is eredményezhet kötetlen éjszakákat. Ilyenkor az embernek szintén hiányozhat a másik fél testi közelsége, hiszen azelőtt valaki mindig mellette volt, szó szerint és átvitt értelemben is.

Ugyanakkor az önbecslését is helyrerakhatja, és reményei szerint a feledés útján is elindíthatja egy-két forró éjszaka, ha a szakításból ő került ki nagyobb sebekkel – vagy ott a másik véglet, aki szimplán csak élvezi a szingli létet és szabadságot, minden téren…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Csak egy játék?
Van, aki nem tervezi, nem is gondol rá, egyszerűen csak megtörténik, jobb esetben nem pusztán a lehetséges alkoholmámor hatására egy buliban – vagy ha mégis, másnap nem is emlékszik a történtekre. Megint mások egyszerűen csak a vérpezsdítő kalandot szeretik benne – „becserkészni az áldozatot”, kacérkodni, feszegetni a határokat, legyűrni azokat, majd jöhet a következő.

Bárki bármelyik csoportba is tartozzon, az egyéjszakás kalandokról mindenkinek magának kell eldönteni, jó-e számára vagy sem, és az alapján dönteni.

Mik a veszélyei?
Ugyanakkor van két, inkább ésszerűnek és humánusnak, mint konzervatívnak nevezhető szabályom. Az első: mindig védekezz. Nincsen kínosabb dolog egy nemi betegségnél – vagy egy nem kívánt terhességnél. A második: sose kezdj olyan emberrel, aki kapcsolatban él. Képzeld magad a megcsalt helyzetébe, és rögtön megérted, miért… Még ha a végét is járja az a kapcsolat, ne akard megalázni a másikat, ők lerendezik maguk között a dolgot. És ha kell, utána visszatalál hozzád az illető.

Hiszen végső soron ez a lényeg. Az ember természeténél fogva társas lény – egy idő után vágyik arra a bizonyos másik félre, aki mellett boldog lehet. Ezt bizonyítja a Szex és New York pikáns jelenetektől nem éppen mentes története is… Addig pedig az a lényeg, hogy csak olyanokat tegyél, amik után bele tudsz nézni a tükörbe. És, ami örömet okoz neked.

Oldalak

Bed&Love
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...