Anális szex - Az örök tabu

Sokféle tanácsra, útmutatásra találhatunk azzal kapcsolatban, hogyan pezsdítsük fel a kissé lanyhulni látszó pásztoróráinkat. A sokaknál tabunak számító anális szeretkezés szexi, kívánatos és mámoros érzés is lehet, ha megfelelően csináljuk! Néhány tanács azoknak, akik kacérkodtak már a gondolattal.

Bizalom
Elengedhetetlen a szex e formájánál, hogy maximális bizalommal legyünk partnerünk felé, higgyünk benne és abban, hogy mi is élvezhetjük a dolgot. Ne kapkodjuk el, mert a tapasztalatok azt bizonyítják, ha első alkalommal rossz érzés lesz, egy életre elmehet a kedvünk a próbálkozástól. Ha magunkban már előzetesen eldöntöttük, hogy ki akarjuk próbálni, érdemes ezt párunk tudtára is adni. Ne az aktus közben szembesüljön azzal a pasink, hogy el szeretnénk térni a jól bejáratott pózoktól.

Sohase higgyünk a rémtörténeteknek, hogy mennyire fáj és mennyire undorító. Semmi sem undorító, ha megfelelő körülmények között és a megfelelő személlyel csináljuk, valamint ha mindkét fél ugyan azt szeretné. Elengedhetetlen ismerni a saját szexkultúránkat. Amennyiben valamitől ódzkodunk, netán idegenkedünk tőle, ne erőltessük, főleg ne azért, hogy megfeleljünk a párunk vélt vagy valós elvárásának. De ha kicsit is izgatja a fantáziánkat, akkor ne féljünk tőle, bízzunk magunkat a vágyainkra!

Amit tartsunk szem előtt
A higiénia elsődleges. Zuhanyozhattok előtte közösen, természetesen ott is elkezdhetitek a játékot, kéjesen izgatva a másikat. A kényes terület megfelelő síkosítása kulcskérdés, sok múlhat ezen. Ha biztosra akarunk menni, akkor vásároljunk síkosítót. A kínálat bőséges, így biztos akad olyan, ami elnyeri a tetszésünket. Bátran alkalmazhatjuk az anális szeretkezés során is, jól kenjük be vele párunk péniszét és az ánuszunkat is. A folyamatos kommunikáció nélkülözhetetlen, ha eddig néma csöndben, szavak nélkül élveztétek egymás testét, akkor most ideje elkezdeni beszélgetni közben, és szavakkal is irányítani. Főleg a nőnek jut nagyobb szerep, hiszen közölni kell a partnerünkkel, mi esik jól, mennyire gyorsan vagy lassan szeretnénk, ha belénk hatolna. A férfi ezáltal biztos lehet, hogy jól csinálja, és nem bénítja közben a gondolat, hogy talán fájdalmat okoz.

 

A megfelelő póz kiválasztása páronként különböző, hiszen mindenkinek máshogyan esik jól. A kutyapóz a legintenzívebb érzés nyújtja, de van, akinek a „kanál” pozitúra tetszik, és van, aki hanyatt fekve élvezi a legjobban. Ami megfontolandó még, hogy ami hátul járt, és hátul okozott gyönyört az ne érintse közvetlenül utána a hüvelyt, így a nem kívánatos fertőzést is megelőzhetjük.

Az anális együttlét nem valószínű, hogy a napi rendszerességgel űzött cselekedetek közé fog tartozni, de ez nem baj, megmarad annak, ami valójában, egy kuriózumnak.
 

Oldalak

Sztárok
Március 30-án elhunyt Tordy Géza Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a honi színházművészet kimagasló alakja, megannyi mozi- és tévéfilm közkedvelt szereplője. Vajon ki foglalhatja el...