Bed&Love

A megcsalás 5 biztos jele

Bármilyen jól és hosszan működő kapcsolatban is felbukkanhat egy harmadik személy, azonban ne csak megérzéseinkre hallgassunk, hanem a kézzel fogható tényeket is vegyük észre. Hogy mik lehetnek ezek? Lássuk az 5 legfontosabbat!

1. Telefon és e-mail
Az eddig elől hagyott telefonját mindenhová magával viszi, véletlenül sem hagyja elől egy percre sem, az e-mailjeit pedig titokban nézegeti, sőt, ha esetleg elmondta volna a jelszavát, akkor hirtelen megváltoztatja azt. Ha olykor egyes telefonhívásait kinyomja, esetleg félrevonul telefonálni, akkor nem árt figyelemmel lenni.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

 

2. "Munkahelyi" programok
A munkahelyén egyre többet kell túlórázni, üzleti vacsorákra menni, tréningeken részt venni hétvégén, vagy vidéki utakra elmenni hosszabb időre. Persze ezek alatt elérhetetlen, vagy majd ő keres, amit természetesen elfelejt, vagy villámhívással elintézi (a legrosszabb esetben egész idő alatt nem jelentkezik).

 

3. Új szokások
A régi szokásait újak váltják fel, ha pedig rákérdezünk ezekre, dühös választ kapunk. Ilyen lehet az új sport kipróbálása, új ruhák vásárlása, más társaságba járás, melyekről nem számol be, nem avat be ezekbe, és nem visz minket magával.

 

4. Túlzott kedvesség
Ha lelkiismeret furdalása van és nem akar minket elveszíteni, akkor a kedveskedő sms-ek, ok nélküli virágcsokor -, csokivásárlások száma megnő. Egyre több dologgal lep meg minket, amelyek eddig nem voltak jellemzőek. Saját magában próbálja helyrehozni ezekkel a félrelépést, miközben mi csak a jó oldalt látjuk.

 

5. Elhidegülés
A szexuális életben változás áll be. Előfordulhat, hogy elhidegül tőlünk, és már nem mi fogunk „fejfájásra” hivatkozni, nincs egy gyengéd érintése sem, elmaradnak az esti összebújások. Ha ez hosszú távon tart, akkor valószínű, hogy egy harmadik személynél találja meg az örömét.

 

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...