Lifestyle

Ada - Az otthoni arcpakolás nehézségei

Rengeteg termék közül választhatunk már, amiket otthon is használhatunk bőrünk ápolására. Régen azok közé tartoztam, akik kész drogériát tartanak otthon és mindent magamra kentem. Mostanában már kicsit átgondoltabban teszem mindezt.

Emellett természetesen mindenféle otthon kutyult pakolást is kipróbáltam már. Vagyis szerettem volna, mert pár éve egy majdnem konyharenoválást igénylő akcióm után feladtam a próbálkozást mostanáig. Anno olvastam valahol, hogy az olívaolaj csodákra képes. Egészen pontosan úgy szólt a dolog, hogy pici olajat melegíts fel egy edényben, majd áztass bele papírtörlőt és az tedd a dekoltázsodra, mert attól szép feszes lesz a cicid. Nos nem tudtam letesztelni, hogy hatásos-e, hiszen odatettem melegedni és fél perccel később füst borította el a lakást. Nagyon megijedtem, mert hirtelen nem tudtam, mi történt. Gyorsan elzártam a tűzhelyet, mindent kinyitottam, hogy távozzon a füst és akkor láttam meg mi történt. Az olaj elégett és majdnem vele együtt a konyhaszekrény a tűzhely felett is. Mellfeszesítés helyett korom takarítással végződött a kis akcióm.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Ezután az eset után mostanáig nem próbálkoztam ilyen dolgokkal. Ez a hosszú tél mostanra picit megviselte a bőrömet és gondoltam, bevetek mindent a felfrissítése érdekében. Gyorsan elkezdtem a neten keresgélni. A rengeteg recept közül azt sem tudtam hirtelen, hogy melyiket kéne kipróbálni, de hamar megoldódott a helyzet, hiszen szinte mindegyikhez hiányzott valamilyen alapanyag itthonról. Mivel este volt, nem indultam útnak, így addig kerestem, amíg olyat nem találtam, amihez mindenem nem volt.

Nos így jött a joghurtos mézes pakolás némi citrommal. A leírása nagyon tetszett, mert pont olyan problémákra alkalmas, amire gyógyírt kerestem. Gyorsan össze is kutyultam a masszát majd felkentem. Azon kívül, hogy furcsa illata volt, csak az volt érdekesebb, ahogyan a fürdőszobából a kanapéig eljutottam. Mivel ez a massza folyékonyabb, mint egy tubusból kinyomott pakolás, ezért azonnal elindult lefelé az arcomról. Azonnal körberaktam a nyakamat papírtörlővel előke gyanánt és reménykedtem benne, hogy találok egy olyan pozíciót, amiben magamon tudom tartani a megadott ideig. Nos több-kevesebb sikerrel és a végére némi hátfájással és zsibbadt testrészekkel, de sikerült. A végeredménytől őszintén szólva többet vártam, mert nem igazán láttam változást, de próbálkozásnak jó volt.

Összességébe véve, ha rátalál az ember a neki legmegfelelőbb receptre, akkor van értelme próbálkozni ilyenekkel, de néha egyszerűbb és tuti lakástűz mentes, ha megvesszük a boltban.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.