A piros nadrágos fiú - Találkozás

Két szempár talált egymásra. Egy kék és egy zöld.

Ahogy két idegen tekintete egymásba fonódik

Sokan voltak azon az éjjel kint a Parkban. Egy lány állt a tömeg közepén kabátban. Olyan picinek érezte magát. Sok ismeretlen ember vette körbe. Mennyi arc, mennyi történet, mennyi szív. Tudta, hogy soha nem fogja őket megismerni. Kapcsolatuk csupán múló fizikai tér. Azonban ez nem volt teljesen igaz.

A tömegben állt egy piros nadrágot viselő fiú. Meredten bámult maga elé kék szemeivel, míg mindenki más körülötte felhőtlenül szórakozott. Ő nem. Rezzenéstelen arccal vizslatta a tömeget, amíg meg nem látott egy érdekes jelenséget. Egy zöld szempár világított az arcába fényes lámpásként.

A lány, aki kabátot viselt, megtalálta azt a bizonyos kék szempárt a tömegben, amely őt bámulta. Félve lopott pillantások követték egymást egyre sűrűbben és sűrűbben, míg nem a lány szemei eltűntek a sötétben. A fiú arca megváltozott. Próbálta palástolni idegességét, de látszott rajta, hogy megrémült. Keresni kezdte a zöld szempárt a tömegben, s nem is sejtette, hogy milyen közel van hozzá.

A lány tudta, hogyha nem tesz semmit, a kék szempár csillagként fog kihunyni, ahogy felkel a nap. És valamiért zavarta az a gondolat, hogy ez bekövetkezhet. Ezért odaküzdötte magát a titokzatos szempár tulajdonosához. Ahogy egyre közeledett, egyre több minden tartozott a szemekhez: egy pisze orr, két puha ajak, két feltűnően apró fülcimpa, selymes barna haj, s egy piros nadrág. Végül a lány, aki kabátot viselt, megszólította a fiút.

A tömeg mit sem törődött azzal, hogy egy fiú és egy lány épp akkor ott találkozott életében először. Ők pedig mit sem foglalkozva azzal a sok emberrel, beszélgetni kezdtek. Lassan-lassan a tömeg is eltűnt körülöttük, mert úgy érezték, hogy már csak ketten vannak. Lassan megszűnt a világ, a zaj, a fények, a csend. Egyetlen halk suttogás létezett: az övék.

Fotó: elizabethgilbertferris.wordpress.com