Fodor Imre, Fitness edző és testépítő

Bemutatkozás

3950 grammal mérlegeltek immáron 37 éve. 6 éves korom óta sokféle sportot kipróbáltam (a torna, úszás, tenisz), de igazán 17 éves koromban vált az életem részévé. Karatézni kezdtem, ahol mesterem megtanította a sport iránti tiszteletet és szeretetet. Sokszor hangsúlyozta, ne csak a küzdősport általi technikákat, hanem a fizikai erőmet is fejlesszem! Így jutottam el először az edzőterem kapujába.

Szakterületem, végzettségeim

Közben felvettek a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolára, így a küzdősport a háttérbe szorult és jobban belevetettem magam a fitnesz világába. A főiskolát követően a testépítés kapott főszerepet. Egyre jobban érdekelt a test formálása. 2008-ban jelentkeztem a Fitness Akadémiára, ahol testépítő és fitnesz oklevelet szereztem. Az iskola elvégzése során számos edzőteremben megfordultam, mint edző, és egyre több tapasztalatot gyűjtöttem. Folyamatosan fejlesztettem magam, tanultam, utánaolvastam, míg olyan megtiszteltetésben részesültem, hogy ahol tanultam, már taníthatok is. 2013 óta a Fitness Akadémián testépítő és fitnesz oktatói szak gyakorlatvezetője vagyok. A sport és ennek tanítása iránti szerelmem egyre csak erősödik. Célom, hogy minél több embert ösztönözzek az egészséges életmód fontosságára és a mozgás szeretetére.

Tanulmányok

  • 2015 ACU-TAPE haladó tanfolyam
  • 2015 ACU-TAPE kezdő tanfolyam
  • 2014 Cross Core Instruktor I.
  • 2008 – 2009 Fitness Akadémia, Testépítő – Fitness edző szak

Miért olvasd a cikkeimet?

Be szeretném bizonyítani, hogy senki sincs a testmozgás ellen beoltva, kényszer nélkül is lehet eredményt elérni. A kismamáktól a nyugdíjasig mindenkinek lehet gyakorlatot találni.

Itt tudsz tőlem tanácsot kérni

FODOR IMRE

Ha kérdésed van, keress a Facebookon!

Facebook oldal: facebook.com/fodorimreedzo

Eddig megjelent cikkek

A pozitív gondolkodás 3 feltétele - Ha ezeknek eleget teszel, sikeres lehetsz
Egészség
Nem egyszerű a mai világban pozitívan élni, hiszen annyi teher és nehézség van, amit el kell viselnünk a...
Így kell helyesen masszírozni - Mutatjuk a megfelelő mozdulatokat!
Egészség
Egy jó masszázsnál nincsen üdítőbb - testet-lelket felfrissít, ha értő kezek dolgoznak rajtad. Ha te is profi szeretnél...
Edzés terhesen 2. rész - Ezeket a gyakorlatokat eszedbe se jusson megcsinálni
Egészség
Szakértőnk, Fodor Imre fitnesz edző, testépítő előző cikkében elmondta, milyen előnyei vannak a terhesség alatti...
Edzés terhesen 1. rész - Milyen előnyei vannak, ha nagy pocakkal is sportolsz?
Egészség
Tények bizonyítják, hogy kell edzeni terhesség alatt, hiszen a mozgás csodákat művel a fejlődő szervezettel. De...
Nem jön rögtön a siker? Ez a gondolat vigasztalni fog a nehéz időkben
Egészség
Mindent el kell valahol kezdeni, senki sem születik úgy, hogy teljesen profi. Szakértőnk, Fodor Imre fitnesz...
Ha van pillanat, amikor el kell kezdened edzeni, ez az - Fotón a félreérthetetlen jel
Egészség
Van egy pillanat, amikor már semmi nem menthet meg attól, hogy elkezdj sportolni. Ezt örökíti meg szakértőnk, Fodor...
Ebbe a csapdába minden gyenge ember belelép - Te is közéjük tartozol?
Egészség
Az élet nem könnyű; bizony vannak olyan dolgok, amik nem kis kitartást igényelnek - az erősek bírják az iramot, a...
Tisztítsd meg a májad gyorsan, egyszerűen! Itt a legerősebb méregtelenítő ételek listája
Egészség
A máj méregteleníti a szervezetünket, így jól teszed, ha olyan ételeket fogyasztasz, amik kitisztítják...
Gyorsítja a zsírégetést és megszabadít a rákkeltő szabadgyököktől - A mandula 9 jótékony hatása
Egészség
Mi itt a szerkesztőségben nagyon szeretjük a mandulát, és így van ezzel szakértőnk, Fodor Imre fitnesz edző, testépítő...
Pompás feneked lesz a szumó guggolástól - Bárhol és bármikor csinálhatod
Egészség
Azt mondják, a guggolás a gyakorlatok (egyik) királya, hiszen bárhol, bármikor megcsinálhatod, nem kell hozzá eszköz,...
Egyszer biztosan valóra válnak az álmaid - Hogy miért? Ennyire egyszerű
Egészség
Mindenki álmodozik arról, hogy valamit véghezvisz, valamit elér, valamit megvalósít - a legtöbben azonban néhány...
Erre az egy dologra gondolj, ha fel akarsz adni valamit - Rögtön észhez térsz
Egészség
Mindannyian éreztük már úgy, hogy vége, kész, nincs tovább, nem bírom megcsinálni. Vannak, akik ilyenkor feladják, míg...
Vitaminokban gazdag, fogyaszt és erős vízhajtó - Mennyi mindent tud a görögdinnye!
Egészség
Az egyik (nyomós) ok, amiért imádjuk a nyarat, az, hogy végre lehet görögdinnyét enni. A lédús finomságot szakértőnk,...
Mennyit eszel reggelire, ebédre és vacsorára? Ez a helyes arány
Egészség
A legtöbben kihagyják a reggelit, vagy csak keveset esznek, az ebédet futtában bekapják, és mikor hazaérnek, akkor...
Csodák igenis léteznek! Mindössze ennyit kell tenned, és jobbra fordul a sorsod
Egészség
Csodák igenis vannak. Hidd el nekünk. Vagy szakértőnknek, Fodor Imre fitnesz edzőnek, testépítőnek, aki nagyon...
A 7 leggyakoribb félelem az edzőtermekkel kapcsolatban - Téged is ez tart vissza a sportolástól?
Egészség
Te hogy állsz az edzőtermekkel? A legtöbben nem szívesen izzadnak más emberek mellett, mert félnek - hogy mitől, azt...
Mérsékli a koleszterinszintet, ezáltal védi a szívet - Mennyit eszel ebből a csodatévő gyümölcsből?
Egészség
Sokan küzdenek a koleszterinszintjük szinten tartásával. Szakértőnk, Fodor Imre fitnesz edző, testépítő napi tanácsában...
Nem attól fogsz fogyni, hogy kevesebbet eszel - Pofonegyszerű a karcsú alak titka
Egészség
Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a sikeres fogyókúra azon múlik, mennyire esznek keveset. Szakértőnknek, Fodor Imre...
Avokádó jégkrém - Egészséges és ellenállhatatlan desszert
Egészség
Ettél már avokádó jégkrémet? Mi még nem próbáltuk, de azonnal felcsillant a szemünk, amikor megláttuk a receptet...
Az egészséges élet mindössze 4 dolgon múlik - Kíváncsi vagy rá, miken?
Egészség
Szakértőnk, Fodor Imre fitnesz edző szerint mindössze 4 dolgon múlik, egészséges életet élhetsz-e vagy sem. Mutatjuk,...
Az álmaid sorsa már reggel eldől - Ezt kell tenned, hogy megvalósuljanak
Egészség
Tudtad, hogy az álmaid sorsa már reggel eldől? Ébredés után ugyanis megvan a lehetőséged, hogy alakíthass az életeden....
Eddig te is rosszul edzetted a hasizmod! Mutatjuk, mit csinálj, hogy kockás legyen
Egészség
A hasizom különböző részeit más és más gyakorlatok edzik, így ha naphosszat felüléseket csinálsz, nem biztos, hogy...
Reggeli nyújtás - Erre van szüksége a testednek felkelés után
Egészség
Nagyon fontos, hogy reggel ne csak úgy kipattanj vagy kikászálódj az ágyból, hanem mielőtt nekivágsz a...
Az egészséges étkezés 3 legfontosabb szabálya - Te betartod mindegyiket?
Egészség
Mindannyian megpróbálunk egészségesen, a testünk szükségleteinek megfelelően étkezni. De sokan nem tudják pontosan, mit...
11 étel az egészségedért - Megelőzhetik a rák kialakulását és serkentik az emésztést
Egészség
Az egészség olyan dolog, amit nem lehet pénzen megvenni - de azokat az ételeket, amiktől szívósabbak, erősebbek és...