Sztárok

„Nagyon rossz látni, hogy a másik miattad omlik össze” – Darabokra törte szerelmei szívét Pál Dénes

Összetörte a lányok szívét

A vele készült interjúban az énekes azt is elárulta, vele még soha, egyetlen lány sem szakított, ezért fogalma sincs, hogy az milyen lehet. Hozzátette, jó lett volna egyszer megtapasztalni, de nem most.

„Eddig sajnos az a rossz tapasztalatom, vagy abba a rossz helyzetbe kerültem, hogy mindig én mondtam ki, hogyha vége volt a kapcsolatnak, úgyhogy még nem voltam nagyon a másik oldalon. Ez egy szörnyű dolog, amikor a másik ott áll előtted és tulajdonképpen miattad összeomlik.” – nyílt meg a műsorvezetőknek Dénes.

Kapott már kosarat

Bár arról elképzelése sincs, milyen, amikor vele szakítanak, Dénes azzal tisztában van, milyen, ha kikosarazzák. Az énekes elárulta, elég romantikus alkat és egyszer előfordult, hogy rosszul értelmezte a jeleket.

„Volt ilyen besülés, amikor azt hittem, kölcsönös a vonzalom és úgy voltam vele, hogy akkor mondtam neki, hogy elmehetnénk valahova enni. Erre az volt a reakció, hogy tudod Dénes, nekem az a jó, hogy olyan vagy, mint egy nagyon jó nagybácsi.” – mesélte nevetve a híresség.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Így tartják formában magukat hazánk legsármosabb pasijai

Fotó: facebook.com/paldeneshivatalos; Leadfotó: facebook.com/paldeneshivatalos - Kiss Kriszti

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A mosogatógép tablettáknak nem csupán a mosogatás során vehetjük hasznát: számos módon lehetnek segítségünkre a háztartás körüli feladatokban, éppen ezért érdemes belőlük minél többet tartani otthon.
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.