Sztárok

"4 hónapja vagyunk együtt" - Nőbe szerelmes Zalatnay Cini egyetlen lánya, Niki

Zalatnay Cini egyetlen lánya, Niki úgy döntött, itt az ideje, hogy az egész világ előtt felvállalja szerelmét. Olvasd el, mit mondott új párjáról ő és énekesnő anyukája.

Zalatnay Cini lánya egy nőbe szerelmes

A 68 éves Zalatnay Cininek Niki az egyetlen gyermeke, ám nem ő a vérszerinti anyukája. Ennek ellenére nagyon szoros a kapcsolatuk, bár a lány egy ideje már külföldön él, gyakran utazik haza az énekesnőhöz. Niki most úgy döntött, elárul magáról egy nagyon fontos titkot a nyilvánosságnak, amelyről mostanáig úgy gondolta, rossz fényt vetne anyukájára. A lány az AC News szerkesztőségébe juttatott el egy nyilatkozatot, melyben felfedte, biszex, vagyis mindkét nemhez egyaránt vonzódik.

"A párom egy nő. 4 hónapja vagyunk együtt, jamaicai származású, New Yorkban nevelkedett, és itt, Londonban hozott minket össze a sors. Nem ez az első azonos nemű kapcsolatom, de mindig kínosan ügyeltem rá, hogy ne tudódjon ki: mindkét nemhez vonzódom. A legelején úgy éreztem, hogy ez nem helyes, és hogy majd megbélyegeznek olyanért, ami ellen nem tehetek. Úgy gondoltam, rossz szemmel néznek majd anyura, mert a lánya nem a normát követi, és semmiképp sem akartam extra nehézséget okozni neki! Megannyi más félelmem is volt, de mára megváltozott valami" - írta levelében Niki.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: FEM3/Café

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.