Sztárok

Méltatlanul elfeledve halt meg az ünnepelt magyar színésznő: idős korára el akarta felejteni a múltját Várhegyi Teréz

Egy emberként rajongott az egész ország a hatvanas-hetvenes években Várhegyi Terézért, aki pillanatok alatt elvarázsolta a közönséget, valahányszor feltűnt a színpadon vagy a képernyőn. A színésznőt óriási tehetséggel áldotta meg a sors, végül mégis a mellőzöttség súlya alatt vesztette életét.

Utolsó éveiben elvonultan élt

Várhegyi Teréz 1945. október 5-én látta meg a napvilágot Budapesten. Mindössze 15 éves volt, amikor először megismerkedett a színház világával, ugyanis ekkoriban lett a Tarka Színpadon táncosnő, nem sokkal később pedig a kecskeméti Katona József Színház társulatában találta magát, ahol két évig játszott. Hamarosan diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, később neves teátrumokban kapott szerepet, emellett több film és televíziós produkció jelzi a nevét, sőt, számos alkalommal kölcsönözte a hangját szinkronszerepekhez is. Ráadásul nemcsak a tehetsége, hanem a bája és a szépsége miatt is a szívébe zárta a közönség, rengeteg férfi rajongott érte, ennek ellenére méltatlanul ért véget az ígéretes pályafutása. Vajon mi lehetett az oka annak, hogy végül a nyilvánosságtól elvonultan, fiatalon és elfeledve hunyt el? A részletekért olvass tovább a galériában!

Várhegyi Teréz – akit a színésztársai Samukának becéztek – olyan időtálló alkotásokban bizonyította be a tehetségét, mint A koppányi aga testamentuma, a Cha-Cha-Cha vagy a Kakuk Marci.
Kattints a további képekért!

A ’60-as években férfiak milliói szerettek volna a gyönyörű Anita Ekberg kegyeibe férkőzni: a svéd származású színésznő bárkit azonnal levett a lábáról, élete utolsó éveit azonban magányosan töltötte.

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Valószínűleg neked is van épp otthon abból az élelmiszerből egy kevés, amit ha a vágott virágok közé teszel a vázában lévő vízbe, akár több héten át is élvezheted a gyönyörű anyák napi növények...
Egészség
Ha te sem szeretnéd idő előtt elveszíteni szellemi frissességedet és agyi jólétedet, akkor jobban teszed, ha kerülöd ezeket az egyszerű és sokszor ártalmatlannak tűnő mindennapi szokásokat.
Lifestyle
Az ágyunk szent hely. Egy hely, ahol alszunk, ahol kipihenhetjük a fárasztó hétköznapokat és ahol a hétvégék nagy részét henyéléssel tölthetjük. Nem szabadna olyan helynek lennie, ahol te és a párod...