Sztárok

Ma lenne 80 éves Hofi Géza - Közönsége soha nem felejti a humoristát

Hofi Géza, a nagy nevettető ma ünnepelné a 80. születésnapját. A humorista azonban sajnos már nagyon régen nincs közöttünk, 65 éves korában álmában állt meg a szíve.

Ma lenne 80 éves Hofi Géza

Hofi Géza 1936. július 2-án látta meg a napvilágot Budapesten, az érettségi után sikertelenül felvételizett a színművészeti főiskolára, ám ennek ellenére is megtalálta az útját. Beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, ahol Sztankay István és Sas József voltak a csoporttársai. 1960-ban, 24 évesen a Csokonai Színházhoz került. Az itt töltött 3 év alatt döbbent rá, ő nem színészként érheti el a legnagyobb sikereket, hanem humoristaként. Budapestre visszaköltözve már kabaréműsorokkal lépett fel a legkülönbözőbb helyeken. A nézők ekkor zárták őt örökre a szívükbe.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.
Sztárok
Meghan Markle férjével, Harryvel együtt jelenleg Nigériában tartózkodik, ahol egy nap három különböző szettet is magára öltött, köztük egy nagyon különleges, bámulatos piros ruhát.
Lifestyle
A napokban rendezték a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR sajtóeseményét, ahol olyan sikeres nők kalauzoltak el minket életük legfontosabb kulisszái mögé, mint Kiss Virág fitness világbajnok.