Görög Zita kénytelen volt változtatni - Drasztikus életmódváltásba kezdett

A műsorvezető annyira szép és kedves nő, hogy nem gondolnánk, hogy bármit is változtatnia kellene magán, hisz csak úgy sugárzik belőle a harmónia. Görög Zita elárulta, hogy miért volt szüksége arra, hogy drasztikusan változtasson életmódján.

Rendszeresen mozogni kezdett

Azt hittük, Zita órákat gyötri magát az edzőteremben, hogy mindig topformában legyen. Tévedtünk.

„A legnagyobb változás az életemben az, hogy végre elkezdtem rendszeresen és keményen sportolni. Korábban is mozogtam, a nagy családi bringázások, kirándulások, az aktív életmód folyamatosan része volt az életemnek. Egy éve viszont észrevettem, ha este 10-kor megeszem még egy tábla csokit, az lerakódik, pedig korábban meg sem kottyant. Lerakódik, majd szépen lassan lecsúszik a combomra is. Rájöttem, hogy most kell megfogni a testem, amíg szét nem esik. Időben kell gondolkodni, nehogy öt év múlva bánkódjak azon, hogy több mindent is megtehettem volna, de nem tettem. Nem akarok lusta lenni, mégis csak van egy helyes férjem, akit jó lenne megtartani” - nevetett Zita, aki férjével új, közös elfoglaltságot talált.

Férjével közösen edzenek

„Együtt edzünk Tomival, heti háromszor. Olyan termet választottunk, ahová csak személyi edzővel lehet bemenni, így jobban érzem magam a nem mindig egyszerű feladatok elvégzése közben. Magánedző segítségével izmosodunk, aki széthajt bennünket. A múltkor három napig nem tudtam lábra állni, ma megyek felsőtestre edzeni. Nem hiszem, hogy holnap meg tudom majd emelni a lábast, hogy vacsorát főzzek. Kifejezetten motiváljuk egymást Tomival, miközben vicces pofákat vágunk edzés közben. Új oldaláról is megismertem a férjemet,látom, hogy mennyire tud küzdeni és mennyire kitartó, ez nagyon pasis dolog. Ő pedig nevet az én bénázásaimon, van olyan mozdulatom, ami elég röhejesre sikeredik” – magyarázta Zita, aki a testmozgással együtt az étkezési szokásain is változtatott.

Zita mit és hogyan eszik, iszik a következő oldalon elolvashatod.

Oldalak

Egészség
Sokak szerint a joghurt vagy épp a tejföl, esetleg a kefir tetején felgyülemlett lé azt jelzi, hogy a termék már rossz és nem fogyasztható, a szakember szerint ez azonban egy óriási tévhit.
Lifestyle
A tasteatlas.com nevű angol gasztroportál évente közzéteszi, hogy az egyes országokban mely helyi különlegességekért bolondulnak a külhoniak. Lássuk az idei magyar toplistát!
Sztárok
A 24 éves Noelia Voigtot tavaly ősszel, a nevadai Renóban kiáltották ki a Miss USA szépségverseny győztesének. Diadalával a fiatal nő történelmet írt, ugyanis ő volt a verseny történetének első...