Egyre súlyosbodik a színésznő állapota - Betegsége kezd elhatalmasodni rajta?

Egyre csak nő az aggodalom Ashely Olsenért! A fiatal színésznő évek óta Lyme-kórban szenved, állapota pedig nem igen akar javulni. Többek közt ez az oka annak, hogy egyre ritkábban látni a reflektorfényben.

Komoly kórral küzd

A Lyme-kór egy nagyon alattomos betegség, amely egy kullancsok által terjesztett bakteriális fertőzés, amely először bőrtüneteket, majd gyakran idegrendszeri elváltozásokat okoz, később, kezeletlen esetekben pedig ízületi és izomfájdalmakkal jár – olvasható a házipatika.com-on. A 29 éves Ashley Olsen esetében az orvosok sokáig nem tudták, hogy mivel állnak szemben, így a kezelés sem volt megfelelő.

A színésznő 2012-ben teljesen váratlanul visszavonult a reflektorfényből: „Többé már nem akarok az érdeklődés középpontjában állni.” Az amerikai In Touch értesülései szerint azonban már akkor is a betegség volt visszavonulásának valódi oka.

Állapota egyre csak rosszabbodik

A kórban az a legalattomosabb, hogy a betegek néha több hónapig, akár évekig jól érzik magukat, majd hirtelen ismét romlik az állapotuk. Ashley Olsen jelenleg sokat szenved. „Nagyon beteg.” – nyilatkozta a híresség egyik barátja, aki azt is elárulta, hogy több évvel ezelőtt diagnosztizálták az Olsen-lánynál a kórt. Állapota egyre csak romlik, a barátainak feltűnt, hogy egyre rosszabbul néz ki, amit a legújabb lesifotók is alátámasztanak. Ashley sápadt, nagyon le van fogyva és fáradtnak tűnik.

Rossz állapota ellenére azonban nem szabad feladnia a színésznőnek, ugyanis a Lyme-kórból, akár évekkel később is ki lehet gyógyulni, legalábbis, ha korán felismerik a betegséget...

Fotó: justjared.com

Oldalak

Sztárok
A Konyhafőnök zsűritagja mindent el szokott mondani magáról, de a párkapcsolatát és annak részleteit sosem teregeti ki. Fördős Zének a kedvesét is ritkán szoktuk látni.
Lifestyle
Sok minden derült ki a magyarok vásárlási szokásairól az utóbbi időben. Abban is biztosak lehetünk, hogy a saját márkás termékek nem rosszabbak, mint a drágább társaik.
Sztárok
Az 1944-es születésű színművész Bornemissza Gergely szerepét alakította Várkonyi Zoltán nagyszabású regényadaptációjában, az Egri csillagokban (1968), de emellett számos más emlékezetes szerepben is...