Sztárok

Ő Cseh László ritkán látott felesége: filmbe illő módon indult a kapcsolata a gyönyörű Diánával – fotók

Cseh László és felesége, Diána kapcsolata már 15 éve tart. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó rajongásig imádja kedvesét, megismerkedésük története pedig simán elférne egy hollywoodi romantikus vígjátékban.

Kitartanak jóban-rosszban

Az olimpikon és természetgyógyász felesége hosszú ideje alkotnak egy párt, 2015-ben pedig hivatalosan is összekötötték az életüket. Diána igazi hátországként támogatja a férjét, erőt ad neki a legnehezebb órákban, így nemrég arról is közösen hozták meg a döntést, hogy a sportoló 35 évesen búcsút mond a versenyzésnek – László korábban többször elmondta, szeretett feleségének köszönheti a sikereit, és az ő támogatása nélkül sehol sem lenne, éppen ezért egyértelmű volt mindkettőjük számára, hogy ezt a kérdést is megvitatják egymás között. Megismerkedésükre igazán különleges körülmények között került sor 2007-ben, sőt, az első találkozásuk részletei annyira romantikusak, hogy simán beleillenének egy hollywoodi film forgatókönyvébe. Galériánkban megmutatjuk, milyen szépen mutat egymás mellett a házaspár:

László és Diána története hosszú évekkel ezelőtt kezdődött egy úszóbajnokságon, ahol a fiatal nő az éremátadók egyike volt. Az úszó elárulta, szinte azonnal kiszúrta magának a sötét hajú szépséget, aki nemcsak a külsejével, hanem a személyiségével is rögtön az ujja köré csavarta majdani férjét.
Kattints a további képekért!

Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok páratlan sikerekre lehet büszke. Az ünnepelt kardvívó nagy szenvedélye a sport, aminél csak gyönyörű felségét, Bettit imádja jobban.

Leadfotó: Facebook/ Cseh László

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nokia 3210-es igazi kultikus telefon volt anno. Ha nem is volt ott a zsebedben, biztosan akadt egy ismerősöd, akinek igen.
Utazás
A Föld tele van gyönyörű városokkal, falvakkal, völgyekkel, várakkal, vizekkel és sziklákkal, - de vajon melyik ország mondhatja magáról, hogy a legcsodálatosabb a világon?
Lifestyle
Változóan nyilatkoznak az új érettségi rendszerről a diákok. Akadnak olyanok, akik könnyűnek ítélték a kihívást, míg mások alaposan megszenvedtek vele.