„Elmondtam a mondandóm, majd fél térdre ereszkedtem, és megkérdeztem, hogy hozzám jön-e feleségül. Nos, a barátnőm teljesen kiakadt, és felháborodva visszautasította az ajánlatomat, mondván totál érzéketlen vagyok, hogy épp egy ilyen pillanatot választottam a lánykérésre. Pedig őszintén szólva úgy gondoltam, nem is lehetne ennél jobb az időzítés, bíztam abban, hogy a párom is értékeli majd, hogy jobb most, mint később, hiszen csak egyszer élünk és az élet oly rövid. Úgy éreztem, ez egy új kezdet lehet számunkra, hiszen végre nem áll közénk az anyja, aki elítélte a kapcsolatunkat. A barátaim szerint a páromnak igaza volt, amikor mindennek elhordott – ők is érzéketlennek és bunkónak tartanak amiatt, amit tettem, de csak a jó szándék vezérelt” – öntötte ki lelkét a srác, aki megkérdezte a kommentelőket, ők mit gondolnak erről az egészről. Nos, a véleményekben nem volt köszönet: mindenki egytől-egyig egyetértett a férfi barátnőjével, és olyan cifra szavakkal illették a tapintatlan hős szerelmest, hogy az illető valószínűleg menten elszégyellte magát a véleményeket olvasva…
Fotó: Pinterest